Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - R. Ádám
vagy eligazítást, hogy hogy viselkedjünk. Hát amikor lekerültünk, az minden képzeletet felülmúlt. Kiderült, hogy tulajdonképpen szénbánya, de antracit volt, a legnemesebb szén, és ez olyan bánya volt, amelynek a művelésével már korábban fölhagytak. Ez a társaság tulajdonképpen az annak idején biztonságként benthagyott széntartó oszlopokat rabolta ki, az összes velejáró ódiumával együtt. Tehát a mindennapos bányaszerencsétlenségek, leszakadások és a többi. Nem beszélve arról, hogy nagyon változó volt a szénmezőnek a vastagsága, negyven cm-től kilencven, maximum százhúsz cm. De olyan sehol nem volt, hogy föl lehetett volna egyenesedni. A társaságot beosztották különböző feladatokra, műszakokra. Ettől kezdve, természetesen fegyveres őr kíséretében, jártunk ki naponta három műszakba dolgozni. Az volt a bevett szokás, hogy amikor kiértünk a bányába, akkor mindenki megkapta a két számot. Ebből az egyiket eltette a „nacsalnyik”, a munkafelügyelő, a másikat pedig felakasztották arra a táblára, amelyiken látni lehetett, hogy ki van lent. Na, most ehhez még hozzátartozik az, hogy volt egy névleges norma, amit teljesíteni kellett, de hát ez a humor kategóriájába tartozott, mert ennél több volt tulajdonképpen a terv, a „plan”. Ez mindig többszöröse volt a normának. Ezt naponta hirdették ki, általában azzal a zárszóval, hogy levegő van, szén van, ezt teljesíteni kell. Na, most ez a második szám, amit a „nacsalnyik” eltett, ez volt tulajdonképpen a revolverezés, mert nem teljesítette mondjuk a csoport a tervet, addig nem kapta meg a számot és ha nem kapta meg a számot, akkor addig nem jöhetett a felszínre. Őr, természetesen fegyveres őr, lent is volt meg fent is. Úgyhogy nem lehetett feljönni. Mi nőkkel voltunk együtt a bányában. A férfiak szénfalhoz kerültek, a nők ún. könnyű munkára, csillésnek. Hát ennél könnyebb munka csak az volt, amit fönt végeztek a szerencsétlenek a felszínen, ahol valószínűleg a háború folyamán valamilyen módon termelt és el nem szállított szénmennyiséget kellett nekik teherautókra fellapátolni. De ez már öngyulladásos stádiumban volt, úgyhogy nemcsak, hogy nehéz fizikai munka (volt), de még a lábukat is kapkodhatták, mert időnként égetett. Magamról annyit, hogy fiatal suttyó voltam és (engem) elég hamar, az első hónap után beosztottak bányafú- rósnak. Ez rendszerint a robbantást készíti elő. Mindig ebben a beosztásban dolgoztam. Na, ezzel az volt, hogy egy kicsit talán kevésbé volt kötött, mint azoké, akiknek lapátolni kellett. Azért, mert ezt párban végeztük. Egy orosz, egy magyar. Ez volt a párosítás. 1945 karácsonyán baleset ért. Nem is karácsonyán, hanem előtte, mert Sztálinnak a születésnapja volt és ugye ott minden ilyen apró szentnek az ünnepét munkafelajánlással kellett ünnepelni. Többek között akkor az volt 334
