Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
I. „Jóvátételi közmunkán" a Szovjetunióban - Útvonalak és úticélok
Hűséggel a Hazáért mozgalom tagja 9 fő, Nagydorogon volksbund-tag 2, magyarhű 13 fő, Nagykónyiban magyarhűek, akik 1941-ben magyarnak vallották magukat 107, magyar anyanyelvű 14, magyar anyanyelvű és nemzetiségű 9 fő, Nagymányokon volksbund-tag 93, semleges 26, Hűséggel a Hazáért mozgalom tagja 57 fő, Nagyszékelyen volksbund-tag 32, nem tag 12 fő, Nagyvejkén volksbund-tag 22, „rongyos” 26 fő, Németkéren 15 magyarhű, Pakson 2 magyarhű, 1 nyilas, Páriban kétes volksbund tagságú 23, magyarhű 59 fő, Szálkán volksbund-tag 16, semleges 27, „rongyos” 9 fő, Szekszárdon valamennyien magyar érzelmű- ek, Tevelen volksbund-tag 172, semleges 16, magyar érzelmű „rongyos” 16 fő, Újdombóváron valamennyien magyar érzelműek, Váralján volksbund- tag 55, semleges 2, Závodon volksbund-tag 37, „rongyos” 3 fő volt. A fel nem sorolt községek minősítési eredménye ismeretlen. A létszámadatokból megállapítható, hogy az igénybevétel gyakorlata lényegében független volt az érintettek nemzeti és politikai hovatartozásától. Meghatározó szerepet egy felsőbb igény látszott játszani, aminek a gyakorlati mértékegysége a vonatszerelvény lehetett. A szovjet katonai hatóságok eljárásából az következtethető ki, hogy számukra az volt a fontos, hogy az előírt számú vonatszerelvényt elindítsák. Ha ez veszélyben forgott, akkor szigorúan végrehajtották a parancsot, ha volt felesleges számú ember, akkor elnézőbbek voltak, felmentést is adtak, esetenként a szökést is elősegítették. Az elhurcolásban elsőbbséget „élveztek” a német származásúak, illetve a német nevűek. Azokon a vidékeken, ahol a szükséges létszámot közülük lehetett biztosítani, a magyarokat, illetőleg más nemzetiségűeket kevésbé, vagy nem vették igénybe annak ellenére, hogy elvileg saját szabályaik alapján tulajdonképpen mindenkit mozgósíthattak volna. >• Útvonalak és úticélok Az elszállítást teljes egészében a szovjet katonai parancsnokságok végezték, így erről forrásunk egyáltalán nincs. A napjainkban közzétett, illetőleg az e kötetben közölt interjúkból az útvonalakat illetően két főirány bontakozik ki. A „Csonka Beregből”, Szabolcs és Szatmár megyékből a hadimunkásokat, illetve a katonaviselteket az északkeleti útvonalon vitték Munkácsot-Szolyvát érintve Stary Sambor gyűjtőtáborba. Elosztásuk után sokan az Uraiba, Nyizsnij Tagil, Perm, Ufa környékére, mások a Donyec-medencébe, Sztalino, Jenakijevo, illetve a Száján hegységbe, Túrán környékére kerültek.58 31
