Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Nagy Rózsa
elfogott a honvágy, akkor nem dolgoztam. Nem törődtem vele, hogy mit csinálnak, egyszerűen nem dolgoztam. Egy hétig biztosan tartott, vagy tovább. Kimentem a munkahelyre, de nem tudtam dolgozni. Akkor persze ezért már jött a büntetés. Egy nap nem dolgoztam, azt még elnézték. Másnap nem dolgoztam, vagy nem mentem ki, akkor elvittek a „kariéiba”. Hát akkor ott ültem egy pár napig, és akkor valahogy elmúlott. De nem mentem dolgozni. Nem tudom. Akkor minden eszembe jutott, a gyerekkorom, az egész életem visszamenőleg. Nem volt rossz, mert nem voltak rosszak a nevelőszüleim, de azért mégis ki voltam mindig szolgáltatva. És akkor mégis hazagondoltam, hazavágytam. Magyarországra. Magyar voltam. Ha jött egy transzport, mindig azt kerestem, futottam a kapuhoz és azt kérdeztem, magyar van-e? Egyszer volt egy nő, valami Vilma volt, nem tudom, milyen Vilma. Az jött még, az volt magyar. A fürdőben dolgozott. Állítólag, azt mondták róla, hogy spicli és azért betették egy olyan helyre. Egy fürdőbe dolgozni, az már egy elit hely volt a többihez képest. Ez egy gonosz nő volt. Mindig megmutatta, hogy neki mennyi szappana van. Es tudja, a nőknél a szappan az olyan volt, mint.., mert hát hiány volt. Kis darab szappanokat kaptunk, az a vízzel elúszott. Kicsúszott a kezéből az embernek. Akkor összevesztünk ott rajta. Ezeket a pici szappanokat ő összeszedte, egy konzerves dobozba fölmelegítette és akkor abból egy darabot csinált. Kiborította, lett belőle egy gömbölyű, mint egy halászleves konzerves doboz, szappan. Azt ő el tudta adni kenyérért. Rengeteg kenyere volt. A kenyérért mindent tudott magának venni, mert a csomagokból egy- egy darab rongyot mindig adott el valaki. Szívesen eladta egy darab szappanért, egy darab kenyérért, mert minél többet evett, annál többet akart. Ezt én magamon tapasztaltam. Aki csomagot kapott, az mindig még többet akart. Na és ez a Vilma, ez egy ilyen nő volt, hogy megmutogatta, de hogy azt mondta volna, na hát itt van neked egy darab szappan. Úgy szedte ő is össze. Vagy itt van egy darab kenyér. Soha. Nagyon rossz véleményem van, nagyon rossz a magyarokról. Akik így összejöttünk. Nem, nem lehet a zsidót, a cigányt (ide sorolni), mert az a cigány kijárt disznókat etetni ott Szibériában és a nadrág szárában behozta azt a sárgarépát, vagy azt a..., nem tudom én, egy maroknyi kását behozott ott a nadrág szárában. Az odahozta nekem mindennap. Nekem odaadta. De a magyar, az már nem. Ilyen dolgok eszébe jutottak az embernek, hogy hát azért mégis... Mert azért reményeket fűztem az élethez én is. Akartam, meg akarták is, hogy továbbtanuljak. A nevelőszüleim gazdag emberek voltak. Egyetlenegy lányuk volt. Bécsbe ment férjhez egy földbirtokoshoz. Onnan mindig kaptam a ruhákat, meg mindent és hát akarták, hogy továbbtanuljak, és hogy itt maradjak az öregekkel, az öreg szüleivel. Ez mind elmúlott és mi jött helyette? Azt gondoltam, hogy már soha többé nem jövök haza. Akkor, 278
