Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Eibeck István
tehetett semmit. A listára ugyanis fölvettek és nem tellett bele tíz nap, amikor megjött a parancs, hogy a listán lévők sorakozzanak, megkapják a szükséges felszerelést és egy, vagy két napon belül már el is fogják hagyni a lágert. Mintegy negyvenen, vagy ötvenen voltunk a lágerből, köztük 3-4 hőgyészi is, de nevükre pontosan már nem emlékszem. Gépkocsival először Novocserkaszkba szállítottak bennünket, ahol a „csonkán” már állt a szerelvény a vagonokkal, mely szerelvény bennünket szállított haza. A környékből lévő többi lágerekből is sorba érkeztek be gépkocsival a hazakerülő emberek és két napon belül meg is teltek a vagonok. Névsorolvasás után, azután most már nem lezárt és bedrótozott ablakú vagonnal, elindult a szerelvény Rosztov felé. Rosztov előtt egy pályaudvarnál megálltunk és vagy két órát várakoztunk, közvetlen a Don mellett, és mivel nyár volt, ragyogó meleg idő, lehetőség volt arra, hogy a Donban időközben fürödjünk. Kellemesen gondolok vissza azokra a szép napokra. Utána tehát Rosztovon keresztül és valószínűleg azon a vonalon, amelyiken érkeztünk, Dnyepropetrovszkon át érkeztünk Jass/fw. Még mielőtt a román határt átléptük volna, a vagonból valamennyien ki kellett hogy szálljunk, valamennyiünket megszámoltak. Katonák átfésülték a vagonokat, a tetőn is. Ugyanakkor a futóműveket is megnézték, hogy nem rejtőzik-e valaki a plató alatt, és amikor ez megtörtént, visszaszól ltunk a vagonba és így léptük át a román határt. Jassiban átrakva ismét a keskeny vágányú kocsikba, Fogsániig mentünk. A Fogsáni pályaudvaron kipakoltak bennünket és bekerültünk abba a nagy gyűjtőtáborba, amelyet kiutazásunk során a pályaudvarról láttunk. Meg voltunk rémülve, hogy mi történik velünk majd itt! Először megkaptuk az elhelyezést, hogy hol fogunk aludni, utána pedig valamennyiüknek ismét fürdőbe kellett menni és a ruháinkat szintén fertőtleníteni. A fürdőt elhagyva, ahol is a tiszta ruhát vettük volna át, ott föltett karokkal kellett 2-3 ember mellett elmennünk. Bizonyára abból a célból, hogy megnézzék a hónunk alját, nem voltunk-e esetleg SS katonák. Hiszen ismeretes és tudvavaló, hogy az SS-ek hóna aljába betetoválták a vércsoportot és onnan ismerték meg azt, hogy valaki SS volt. Volt, hogy találtak ilyet közöttünk, akiket azonnal félreállítottak. Hogy hová szállították őket, azt nem tudjuk. Majd ezután egyenként egy-egy irodába kellett mennünk, ahol kihallgatásnak vetettek alá bennünket. El kellett mondani töviről-hegyire, hogyan kerültünk ki, kik voltunk otthon, kik a szüléink, miért kerültünk ki és nagyon bizalmatlanok voltak velünk. Engem például háromszor, három napon keresztül kihallgattak és többek között cserkész igazolvánnyal igazoltam magam, hogy hol lakom és hol voltam. Körülbelül négy, vagy öt nap múlva azonban isméi sorakozó volt. Megszámláltak bennünket, névsorolvasás és ismét ki a pályaudvarra, ismét vagonba, és 245
