Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Eibeck István
műszaki megoldásokba belebonyolódni, evvel túlzottan elhúznám az időt, bár szakembernek biztos érdekes lenne. A bányában végeredményben összesen az oroszokkal együtt kb. 2,5-3 ezer ember dolgozott, napi három műszakban. Ebből két műszak volt a széntermelés, egy műszak pedig a tmk, amikor is a gépeket és az ahhoz tartozó eszközöket megfelelően átszerelték. A gépek szerelése, szállítása a támfalak elkészítése, vagyis a strajcolások, valamint a szénlapátolás azonban így is nagyon komoly erőfeszítést igényelt és igen megviselte az embert. Különösen a nőknek jelentett nagyon megfeszített munkát a bányafáknak a munkahelyre húzása, amely egy dróthurokkal történt. A könnyebb munka a gépek bekapcsolása, illetve kikapcsolása volt, de ezeken a munkaterületeken orosz nők dolgoztak. A szénkitermelés napi mennyisége 3-5 ezer tonnát közelítette meg. Következő külső munkahely a szénosztályozó volt. Ez egy négyemeletnyi magasságú épület volt, amely össze volt kötve egy futószalaggal, a bányából felérkező szén automatikusan a futószalagra került. A futószalag pedig a szenet a legfelső emeletre szállította, majd onnan egyes emeleteknél rostákon keresztül négyfajta nagyságban került osztályozásra, miközben az egyik teremben, ahol darabos szén volt a futószalagon, a nők a meddőt válogatták ki és egy lecsúszó csatornán keresztül jutott ki a meddő a csillébe, majd a csillét a meddőhányó végére tolták és ott ürítették ki. Az osztályozott szén ún. „bunkerba”, vagyis nagy betonsilókba került, mint ahogy mondtam, négyféle nagyságban, mely bunkerek alatt sínpár húzódott. 60 tonnás szállítóvagonok tudtak aláállni és a zsilip megnyitásával a 60 tonnás vagont rövid idő alatt meg tudták szénnel tölteni. A szenet folyamatosan szerelvényekkel szállították el, gondolom kohókba, gyárakba és egyéb felhasználható helyekre. A lakosság abból nagyon keveset kapott. A környező kolhozokba és szovhozokba szinte semmit. Ott szárított istállótrágyával tüzeltek az emberek. A szénosztályozó, amelyet oroszul „fabriknak” neveztek, szintén három műszakban üzemelt. A harmadik külső munkahely szintén a bányához tartozó fatelep volt, amely a bányafaellátást volt hivatva biztosítani. Naponta több szerelvény bányafa érkezett erre a telepre és ezek kirakását részben férfiak, de nagyrészt nők végezték el, köztük a legtöbben a mi fogolytáborunkból. Az időjárás viszontagságai miatt nagyon kellemetlen munkahely volt és szintén eléggé fizikailag megterhelő munka. A vagonból kirakott fát osztályozva kellett tömbökbe rakni, illetve a bánya igénye szerint szükséges bányafákat vagonokba rakni és a vagonokat a bánya liftjéig eltolni. Igen szélsőséges volt az időjárás. A nyári időszakban 30-35 °C-os száraz meleget is mértünk, ugyanakkor télen pedig gyakori volt a -20, -25, sőt a -30 °C-os hideg is és ez erős széllökéssekkel párosult. A fatelepen dolgozó 234
