Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - A. Ádám
a műhelybe sokszor. Ha valamit akartok kivinni, mondta, adok papírt, mert mink is csináltunk neki, mind a hárman csináltunk neki. Itt bent. Nem estek tífuszba? Mink nem, hála isten! Mink nem, de volt, aki beleesett és az ott is maradt. Például egy mágocsi apa a fiával van ott eltemetve, abban a temetőbe. Az apa még benn volt, a fia már benn volt abba a kórba. És mind a kettő meghalt ott. Amit én tudok, csak kettőnek csináltunk koporsót, mert már ott dolgoztunk az asztalos gyárba, mink csináltunk koporsót. Azok autószerencsétlenség által 1945-ben haltak meg, későbben, lehet, hogy 1947-ben, vagy 1948-ban, nem tudom pontosan. Azok, egy lány volt, meg egy férjes asszony, szalatnaki meg geresdi, azoknak csináltunk koporsót, azok ilyen baleset által haltak meg, autószerencsétlenség által. Ugye, ahogyan mennek a teherautók, így körösztbe volt a vas, és azon volt a vendégrúd. Az a vas nekiért, ezek bent ültek a karosszériába, és nekiért a fejüknek és meghaltak. Én össze is állítottam egy búcsúztatót. Meg kell mondanom, én 1957-ig kántorizáltam a temetéskor. Itt is, már 1944-ben is, és akkor az egyik asztalos kollegám azt mondja, te értől hozzá, te állíts össze. Össze is állítottam, mire hazaértünk, el voltak temetve. Volt ott olyan, hogy a férj még reggel sorba állt, a felesége elment munkára, mire hazaért, a férje meg volt halva. Ilyen is volt. Tehát férj és feleség is volt? Nem egy, sokat tudnék mondani. Mennyien lehettek egy ilyen lágerban? Hát én összeszámoltam egy időben, 2 és negyed nő jutott egy férfire. Voltam ülnök 4 évig a bíróságnál, a sásdi bíróság el lett víve Komlóra. Azt mondja a bíró, még egy gödrei volt, hogy ráérünk, addig-addig, hát elmegyek, fölkeresem a rokonokat. Ott ülök a rokonoknál háttal, hát mondják, hogy hátjön a szomszéd is. Nem is néztem, hát a szomszéd ide vagy oda, mit törődök vele. Beszélgetünk Oroszországról, azt mondja, sajnos 63 ember ott maradt. Hátranézek, mondom, kérem a nevet, akkor még legény volt ugye? Azt mondja R. Akkor mindjárt megismertem. Előbb nem is néztem oda. Tudtam, hogy a mi lágerünkbe 63 ember visszamaradt. És ez között a sógorom is ott volt, aki most Németországba van. Az unokaöcsém is, aki eztet küldte, minden évben küldi ezt a naptárt. Ez meg el lett víve tovább, ez majdnem 5 évig. Október 20-án vagy mikor jöttek haza, és december 27-én lett volna az 5 év. Mikor jöttek haza, 1949-ben? 1949-ben. És maga? 1948-ban. 195
