Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - H. János

van máma? Reggel ilyen korán? A tolmács azt mondta, itt volt a főparancsnok és kiabált vele, így-úgy! Nem tetszett neki, hogy... Mi van? Nem tudja, de fél órával előbb sorakozó! Kimentünk. Jött, köszönt. Oroszul.

„Zdrászvujtye! ” Az egész tábornak kellett köszönni! Ha nem, akkor gond volt, mérges volt. Azt kérdezte, hogy stimmel-e a létszám? Mindenki itt van-e? Kivette a papírt és azt mondta, ez a mi papírunk, mától kezdve nem kell dolgozni. Rövid időn belül be leszünk rakva. Nem mondja, hogy három napon belül, vagy öt napon belül. Arról még nem kapott papírt. Arról kapott, hogy a mai naptól kezdve nem kell dolgozni. Mindenki adja le a szerszámát és akkor mehetünk, ahová akarunk, a városba. Hát jól van! Leadtunk mindent. Kinyitották a kapukat, az őrök félreálltak, mehetünk.

Mentünk ki vásárolni. Nekem volt egy ötliteres fazekam, televásároltam hússal. Megsütöttem hazafelé. Azt mondták, ha hazamegyünk, kapunk kaját, de hát volt pénzem, gondoskodtam arról, ha nem adnak, hogy legyen. Kenyeret is! Ha kell menni!

Már reggel mondták, hogy ne menjünk ki, mert lehet, hogy be leszünk rakva. Tényleg, este teherkocsival kivittek az állomásra. Szóval akkor már ruszkival tárgyalni nem lehetett. Az állomáson volt egy kis civakodás köztünk meg a ruszkik között. Ők akkor kérdezték, hogy hová megyünk haza? Akkor kezdtek káromkodni, hogy így-űgy. Berakodtak. Hazafelé háromszor adtak kaját, ígérve volt háromszor, de kétszer adtak be a vagonba. Szóval nem volt rossz hazafelé. Máramarosszigeten raktak ki. Megint! Hó, most mi van? Odamentünk egy lágerba. Érdeklődtünk. Sok nép volt ott, hogy mi van itt? Hát itt szortíroznak! Hát jól van. Akkor jöttek, ki hová akar menni? Németországba, vagy Magyarországba? Hát jól van! Én ide. A szüleim itt voltak. Volt, aki Németországba íratta magát.

Három napra rá jött megint egy szerelvény. Szintén magyarok, akik evvel jöttek. Amikor ezeket is kirakták, mondták, hogy mi vagyunk a legközelebb, minket Németországba visznek onnan. Akkor jött a mi tisztünk, aki volt a nagyfőnökünk, azt mondta, ő nem vitatkozik velünk, ő Magyarországról hozott, onnan jöttünk, oda megyünk visszaés onnan majd lesz, ahogy lesz, ki hová akar. így jöttünk Debrecenbe. Megállt a vonat, az állomáson körül katonákkal, mindegyiknél szurony, fegyver. Haha! Rosszabbul vagyunk, mint a szovjeteknél! Mondtam, hogy gyerekek, ne menjünk sehová! Jól van, azt tudtuk, hogy a szófogadás többet ér, mint durcáskodni. Bevittek Debrecenbe egy laktanyába és ott kihallgatás volt, fürdés, orvos. Utána kihallgatás. Egész nap ment ez a kihallgatás egyik helytől a másikig. Délután négykor még egyszer a férfiak sorakoztak. Megnézték, ki volt német katonatiszt. Én nem voltam. Aki volt és nem mondta meg..., mert aki volt és bejelentette, avval semmi nem történt. Ugyanúgy jött haza. A többi is hazajött, csak még egyszer kihallgatták.

175