Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - Pfaffenbüchler Henrik

sétabotja, avval ránk húztak egypárat. Egy kicsit megvertek bennünket. Megint a börtönben töltöttünk egy kis időt. Néhány napot. Ott volt már egy orosz is, aki átlépett az egyik tartományból a másikba és ez nem volt őnekik szabad. Ha jól emlékszem, tizenegyen voltunk abban a teremben. Éjjel kibontottuk a börtön falát. A cipőm egy rézdróttal volt megkötve. Avval kikapartuk a téglák között a maltert és kibontottuk a téglát. Az egyik mindig figyelt az ajtónál. Ha jött az őr, akkor abbahagytuk. Amikor elég nagy volt a lyuk, akkor én bújtam ki elsőnek. Utánam jött az apám és így a többiek. De amikor én kiléptem a börtönből a járdára, akkor éppen arra jött egy orosz és rámkiabált, hogy mit keresek ott. Ellenkező irányba szaladtam. Elég sötét volt, esett az eső, dörgött, villámlott. Át az úton, be egy háznak a kertjébe és ott egy alacsony almafa alatt megbújtam. Hallottam, hogy a kutyák ugatnak, meg kiabálnak, keresnek bennünket. Úgy látszik az eső végett a kutya nem találta meg a nyomot.

Áz első alkalommal az apám csinált egy elég jó iránytűt, amivel tájékozódtunk, de azt elvették tőlünk, amikor elkaptak. És akkor egy darab esemyődrótot megmágneseztünk és egy vékony cémaszálat tekertünk köré és a kabáthajtókába csináltunk egy helyet, akkor éjjel azt fölfüggesztettem, kivártam az időt, mire beáll észak-déli irányba. Hát szóval így valahogy tájékozódtunk.

Amikor elült a csend, egy patakhoz értem és próbáltam átgázolni, de mély volt, akkor gyalogoltam egy vagy két kilométert, mire találtam egy olyan helyet, ahol át tudtam menni. Ahogy később megtudtam, az apám a hídon ment át. Tudtam a hidat, de nem mertem arra menni, mert gondoltam, akkor talán elkapnak. Aztán mentem egész éjjel. Másnap reggel egy szavannás helyen voltam, nem tudom, volt-e egyáltalán gyalogút, vagy valami. Amikor már nagyon elfáradtam, akkor lefeküdtem. Elaludtam. Volt nálam egy zsák, amibe egy kis ruhanemű, vagy valami volt, és azt a fejem alá tettem. Ahogy az apám mesélte, ő éjjel látta, hogy ott fekszik valaki, és kikerült engem. Amikor már elment egy darabig, akkor jutott eszébe, hogy... Visszajött, még egyszer megnézett és akkor... akkor megismert. (Sír.) Mentünk hét vagy nyolc napig. Gyalogoltunk. Úgy lett volna élelem, mert nyár volt. Volt krumpli. De gyufánk nem volt. Bementem egy kolhozfaluba. Az apám kint elbújt egy bozótos helyen és én bementem a faluba. Főleg a gyufa végett. Mindjárt megkínáltak az első házban ennivalóval. Azt megettem és mondtam, hogy elmegyek a szomszédba, mert az apám kint vár, és annak is viszek valamit. Közben már figyeltek rám a népek. Volt ott egy csonkakezű hadirokkant katonaruhában és az mondta, hogy igyekezzek minél előbb kijutni, mert letartóztatnak. Mentem is vissza, igyekeztem. Már jöttek utánam. Elbújtam a kukoricában, meg a napraforgóban. Egy domboldalon szántott egy lánctalpas és az irányította

150