Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Hermann József
fogtok elszökni? Nem szökünk el, hanem többet dolgozunk! Ez biztos? Ez biztos!” Hát akkor így is volt. Azt mondta, megpróbáljuk. Megbeszéltem a brigádommal: „gyerekek, most pontosak legyünk. Reggel pontosan találkozunk a munkahelyen, pontosan a munka végén és pontosan megint a lágerban, amikor bemegyünk. Ha ez a pontosság megy, akkor nekünk jó dolgunk lesz!” így is volt. Reggel szépen kiengedtek bennünket, nekünk nem volt őrség, szabadok voltunk. Mintha otthon lettünk volna. Elmentünk munkába, jelentkeztünk a munkavezetőnél. Megkérdezte: „Hol az őr? Nincs többet őr, mi így jövünk munkába mindennap és így is megyünk haza. Hát azt mondja, ezt hogyan sikerült (elérni)?” Mondom, én ezt megbeszéltem a lágerparancsnokkal. Ha nem lesz velünk az őr, akkor többet dolgozunk és jobban. Ő is örült neki. így is volt. Olyan teljesítményt csináltunk, hogy majdnem duplán, mint a többiek. Mindennap 10 deka kenyérrel többet kaptunk. Jutalomkenyeret és akkor fizetés is járt. Akkor elég jól ment a sorunk egy darabig. Szépen találkoztunk és egyszerre bementünk a lágerba és ott is jelentkeztünk a portán. Megdicsért a portás, hogy ilyen rendes társaság ez. Pontosan mennek munkába és pontosan jönnek. Ez nagyon jó volt nekünk. így mehettünk a piacra is, vásárolhattunk a pénzünkért, amit akartunk. Lehetett kapni lángosféléket, ami meg volt töltve babbal, meg ezt-azt. Úgyhogy akkor már egy kicsit jobban ment a sorunk. Erőnk is volt, így jobban tudtunk dolgozni. Tehát ezt elértük és ez jó volt, hogy így csináltuk, mert különben nehéz sorunk lett volna. Meddig tartott ez a „jó világ" ? Egy jó fél évig csináltuk, mert későn jöttem rá, hogy ezt így kellene csinálni, de akkor már... mert onnan elkerültem. Internálva lettem. Úgy is hívták, hogy internáló tábor, ahová ezután került? Igen. Mivel német katona voltam és meg voltam bélyegezve. Egyszer egy szép napon hazamentünk a munkából és a portán azt mondták, hogy ha bemegyünk, akkor vessük le az ingünket és menjünk be abba a szobába (ahol a vizsgálat folyt). Hát nekem mindjárt furcsa volt. Miért kell az inget levetni? Mindjárt tudtam, itt baj van! Most fogják megtalálni azt, amit én eltitkoltam, hogy én SS katona voham, és meg lettem bélyegezve. Ahogyan bementem abba a kis szobába, sorba, egymás után mentünk, ott volt egy orvos, aki azt mondta, hogy „kezeket föl”. Megnézte a hónaljunkat és megtalálta a vércsoportunkat, akinél volt, és pont előttem volt egy kolléga, annak volt. Ahogyan megfordult és írt, fölírta annak a nevét, én az asztal másik oldalán, mert az asztal körül mentünk, kifelé mentem és nem is vett észre. A többi nem szólt. Még az öcsémnek sem szóltam, hogy én most csaltam, nem mutattam meg, hogy meg vagyok tetoválva. 118
