Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)
II. Interjúk és írásos emlékek - Hermann József
Másnap reggel sorakozó volt. Akkor már tudtam, hogy itt nagy baj van. Mivel engem nem írtak fel, én nem sorakoztam, hanem elbújtam, mert tudtam, hogy engem nem fognak fölolvasni. Akkor már hallottam, hogy akiket felírtak, azok el fognak menni. Tényleg, úgy is volt. Ahogyan felolvasták a neveket, én a WC mögött elbújtam, nagy gaz volt ott, és figyeltem. Az összes havernak a nevét olvasták. Az enyémet nem. Akinek a nevét felolvasták, mondták, hogy álljon ki és ott sorakozzon. Ez így is volt. Kb. 100-120-an kiálltak a sorból. Mikor volt ez? 1946 végén. Akkor vették észre, hogy a lágerban vannak olyanok, akik német katonák voltak. Ezeket már nem is engedték föl a szobába, hanem ott föl lettek teherautóra dobva, ami rajtuk volt ruha, azt rajtuk volt, ami a szobájukba volt, az ott maradt. így lettek elszállítva, senki nem tudta, hová. Amikor „oszolj” volt, mindenki fölment a szobájába. Én is előbújtam és én is fölmentem. Nem szóltam senkinek. Az öcsém azt mondja: „Jóska, hát téged hogyan hogy nem olvastak föl? Marci, ne szólj senkinek, én csaltam, engemet nem írtak föl.” Ez tartott már 2-3 hétig. Azt hittem, engem már elfelejtettek, de valaki följelenthetett a lágerből, hogy én is német katona voltam. Akkor egyszer csak hívtak engem, hogy menjek a lágerparancsnokhoz és jelentkezzek. Hát lemegyek, féltem, gondoltam, hogy megvernek, mert csaltam. Leültetett engem és kezdett velem oroszul beszélni. Akkor már elég szépen beszéltem oroszul. Mondom neki, én nem tudom miért nem írtak föl. Én mutattam! Lehet, hogy nem jól látta, vagy valami. Na jól van - azt mondja, pakoljak össze és menjek én is. Engem el fognak innen vinni. Még elbúcsúzhattam az öcsémtől és vittem még egy-két holmit. Mi volt nekem? Talán egy öreg pufajka, vagy valami, azt elvittem. Elvittek engem, egy külön teherautóval, de nem tudom, hová. Másik lágerba. De nem túl messzire, mert néha kaptam levelet az öcsémtől. Öt-hat km lehetett. írt az öcsém sokszor és valahogy odajutott a lágerba és megkaptam a levelet. O küldött akkor pénzt mindig, mert ott már nem kaptam. Ott nehéz volt a sorom. Ennivaló kevés volt, meg keveset kaptunk. Éz volt a legnehezebb, azt a három és fél évet még kibírni. Többször beteg lettem, haza akartak küldeni. Ott is kellett dolgozni? Nagyon kellett dolgozni. Ott is bányában meg kőbányában. Ugyanúgy, mint előzőleg, mert egy hely volt ez: Dombasz. Nagy terület volt. Elvittek abból a lágerból engem. A többiek, a falubeliek azt hitték, hogy hazamentem. Közben elvittek egy másik lágerba, ahol egy-két hónap múlva megint megtalálták a tetoválást. Újból csak visszaküldték oda. Ezt háromszor csinálták velem. A végén már nem is gondoltam, hogy hazakerülök, mert 119
