Füzes Miklós: Modern rabszolgaság - „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban (Budapest, 1990)

II. Interjúk és írásos emlékek - Hermann József

mint a disznók megették. Csak úgy folyt rólunk a por. Mintha vályogot ettem volna. Nem számított semmi sem.

Ugye megint munkakört váltott?

Igen! Amikor úgy hozta a sorsom, hogy megint csak beteg, sovány lettem, akkor bekerültem a kórházba. Mert akkor már tényleg nagyon beteg voltam. Akkor már a szemem is, a jobb szemem, nem tudom, mi lett vele. Annyira rosszul láttam már, meg piros lett, hogy a kórházba kerültem és ott 2-3 hónapig bent voltam. És akkor megint, ugye, amikor az embernek egy kicsit jobb a sorsa, akkor megint nem lehetett ellenállni, hogy ne egyen. Amit adtak, az hizlalt. Ott volt buris kása, az hizlalt, hiába. Amikor az ember nem dolgozott, akkor mindjárt egy kicsit felerősödött. Na akkor kikerültem az építkezésre. Hát az is egy nehéz munka volt. Először segédmunkásként kezdtem. Hat-nyolcemeletes házakat építettek. Nem volt ám lift vagy ilyesmi, hogy fölhúztuk volna a maltert stb., hanem a maltert fölhordani a lépcsőházakon végig és ezt kibírni 8 órán keresztül. Ez szörnyű volt! Ezt a sok lépcsőt és ezt a nehéz maltert cipelni. Hát akkor láttam, hogy a kőművestársak szórják a maltert a falra, de több leesett, mint rajtamaradt. Akkor csak gondoltam egyet, hát én nem tudom, ezek kőművesek? Hogy (hogy) nem marad a falon semmi? Utána szedjem össze és adjam oda megint nekik. Akkor kérdeztem: „Ti kőművesek vagytok?” Azt mondja: „Én suszter voltam, a másik szabó, meg ilyen.” Hát gondoltam magamban, én paraszt voltam, miért ne tudjam én is ezt! Szóltam másnap a nacsalnyiknak, hogy én is kőműves vagyok. Hát azt mondja, kell kőműves, sok ház épül itten még! Hát akkor menjek a raktárba, vételezzek szerszámokat. Úgy is lett. Vételeztem szerszámokat és be lettem állítva brigádba. Hát mondom, gyerekek baj van ám, én se vagyok ám kőműves, de már nem bírom a malterhordást. Nagyon elfáradtam. Nem bírja a lábom se, mert az egyik lábam nagyon gyönge, mert sebesült. Hát akkor mondtam az egyik kollégának, német volt, kinti német, birodalmi német,jó kollégám volt, ide figyelj, légy szíves taníts engem gyorsan, mert ha nem, akkor én elpatkolok itt. Na jól van József: „gyere, megmutatom, hogyan kell vakolni. Ezt a fándlit így fogod meg és amikor fölcsapod a plafonra, akkor fordítsd és akkor kijön (a habarcs).” Hát ilyen gipszes habarcsok voltak ezek, stukatur nádat csináltunk, hát ahogy én odacsaptam a plafonra, az nem akart ottmaradni! Az mind énrám jött! Én egy fél óra múlva olyan voltam, mint egy gipszes, aki beleesett a malterosládába. De hát nem volt mese. Én csaptam, mint az őrült, csak nehogy még egyszer maltert kelljen hordani, mert akkor végem van.

Két-három napon belül ment ez. Annyit tudtam már, hogy a falon maradt. Nem számít, hogy mennyi esett le, mert volt ott elég. így kezdődött az én kőműves pályafutásom. Elkezdtem gyakorolni. Mintegy 2-3 hónapig

116