Füzes Miklós: Valami Magyarországon maradt - Etwas blieb daheim in Ungarn. A kitelepített magyarországi németek beilleszkedése Németországban - Eingliederung der vertriebenen Ungarndeutschen in Deutschland (Pécs, 1999)

II. Beilleszkedés Báden-Württembergben - Adatok a karitász egyesületek tevékenységéről

megírt kérelmeket szakszerűen megfogalmazva eljuttatta a megfelelő hatóságokhoz, ahonnan az ügyek menetéről tájékoztatást is kaptak. A beérkezett panaszok igen sokfélék voltak, közülük csak ízelítőül tudunk néhányat bemutatni. Az elhelyezés a témája a Fogl család 1949. február 3-án kelt panaszának. A hivatalos iratokban következetesen „Vogl" írásmód szerepel, míg a család az egyébként német nyelven fogalmazott leveleket következetesen magyar fonetikával írta alá. Szobájukhoz egy konyhát szerettek volna építeni, de az nagy ide-oda járással történhetett csak meg, amit helyettük végül is az egyesület végzett el. Arról adtak most némi megelégedettséggel tájékoztatást, hogy 1948 decemberére már volt szobájuk és konyhájuk. Pohl Anna három gyermeke után árvajáradékot kért az országos biztosító intézettől. Miután választ sem kapott, azután fordult 1949. április 4-én az egyesülethez, ami ügyében sikeresen el is járt. Értesítése szerint 6-8 hét múlva a járadékokat meg fogja kapni. Kiefer Mihályné magyar nyelvű levelében 1949. június 2-án hadisegély ügyben kért közbenjárást. Férje 1940-ben lett hadirokkant, majd hadifogságba esett, és csak 1948-ban tért haza. A német hatóságok azonban nem folyósították a hadisegélyt, mert rokkantságának foka csak 30%-os volt. A fellebbezési kérelmet átadták a menekültügyi biztosnak, aki azonban azt visszaadta, mondván, hogy ők csak a szudétaiak ügyeit intézik. Kieferné nem értette, hogyan lehetséges, hogy Magyarországon még férje hadifogságának ideje alatt is kapott hadisegélyt, Németországban azonban nem. Rimánkodva kér segítséget, mert mint állítja a 40 DM öt személynek még élelemre is kevés, a gyerekeket pedig ruházni is kell. Zelmayer Józsefet gyermekének gyógyíttatási költsége, illetve a saját betegségbiztosítási ügye késztette levélírásra. A nyolc éves gyermekét Waiblingenben a kórházban fej sebbel műtötték, ahol aztán három hétig feküdt. Meglepetésére ezután 107,50 DM-ről szóló számlát kapott, amit rögtön el is vitt a kerületi betegpénztárba, ahol megállapították, hogy még nem rendelkezik három hónapos biztosítással, és a számlát ezért nem vették tőle át. Nem tud fízetni-írja-mert neki még egy saját ágya sincs, és a felesége is csak 1950. szeptember 10-én jött meg a Szovjetunióból, ahová elhurcolták. A biztosítási feltételek hiányában a panaszost inkább csak jó tanáccsal tudta az egyesület ellátni. Mellmersbachból dr. Lébernek egy Johan nevű ismerőse 1949. augusztus 11-én a házigazda okozta nehéz sorsáról panaszkodott. Július hónapban még a vizet is elzárták előlük, és a kilenc éves lányukat meg is verték, feleségét pedig mindenféle külön munkára kényszerítették. Cigányoknak nevezték őket. Nincs semmi nyugalmuk. Az egyesület levelet írt a község polgármesterének az ügy tisztázására. Gulrich József 1949. december 28-án Grossheppachból egy könnyű munkával járó munkalehetőség után érdeklődött, amit már korábban is kért. Most aziránt tudakozódott, hogy számíthat- e rá vagy sem. Nem kapott bíztatást.