Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Kővágó János

tői keletre, közel az osztrák határhoz. Hát ez egy bolondság volt tulajdonképpen, de az ember akkor mindenképpen szeretett volna szabadulni. És hát örültem, hogy ennyi idő után anyámmal és a húgommal együtt lehetek. Apám időközben, 1943-ban meghalt. Hát elmentem. Tulajdonképpen butaság volt. Azért, mert egy szökött egyén voltam, akinek papírja, semmije nem volt. Viszontagságos út után Frankfurt am Main-Heidelberg-Nürnbcrg-Münchcnen keresztül elérkeztem abbe a faluba, ahol voltak. Rossz körülmények között, egy paraszthoz voltak kihelyezve. Menekültek voltak, 1944-ben jöttek ki. Mindenki ellenségesen nézett rájuk. Egy nyomorúságos szobában voltak, se fűtés, se semmi jóformán. Az ország is rossz állapotban volt. Én meg pláne, illegálisan jöttem oda. A bajorok minden illegálisan ott élő személy jelenléte ellen tiltakoztak, és mindent elkövettek ellenük. Egy éjszaka egy amerikai katonai járőr jött, letartóztatott, elvitt Pahrkirehenbe, és bezárt az ottani fogdába. Elhatároztam, hogy én ott nem maradok. Ha onnan kiszabadulok, akkor elmegyek haza Magyarországra. Pahrkirehenből, azt hiszem, egy hónapi fogság után kiszabadultam és elmentem Pokingba. Ott volt egy nagy fogolytábor. Dehát ez télen volt! Télen viszont a szállítások szüneteltek. Meg kellett várnom a tavaszt. De akkor is nehéz, volt felkerülni egy vonatra, mert a vonatjegyekkel is üzérkedtek. Pokingban volt egy csomó olyan ember, aki soha nem akart visszajönni Magyarországra, dc felismerte azt, ha ő megigényli a jegyet, azt utána busás haszonnal cl tudja adni. Én is vettem egy jegyet. Fölültem a vonalra 1946 május első napjaiban. Majdnem nem sikerüli. Amikor Passauba bclulotiunk, megálll a vonat. Nem indul, nem indul! Kinéztünk, körül volt véve amerikai katonával. Mindenkit ellenőriztek, hogy vannak-e papírjai. Nekem nem voltak. Akiknek nem volt, azokat leszállították. Hát oda jött hozzánk is az ellenőrzés. Mondja az amerikai katona, a papírokat kérem. Nem estem kétségbe. Benyúltam a zsebembe, volt egy régi leckekönyvem, odaadtam neki. Nézte, nem tetszett neki (nevetve). Intett, hogy ez. nem jé). Benyúltam, odaadtam egy másik igazolványt. Az sem volt jó! A helyzetet aztán egy számomra ismeretlen zászlé)s mentette meg, aki rögtön felismerte, hogy nekem nincs semmiféle igazolványom. Vele ott a vonaton ismerkedtem meg. Jól beszélt angolul. Mondta az amerikai katonának, hogy nekem nincsen olyan papírom, mint őnekik, mert én francia hadifogságból jövök. Nem hitte el, de nevetett nagyot, intett. Biztosan azt mondta, menjek a pokolba (nevetve)! Hazakerültem. Kaposváron a fogadtatás nem volt a legszívélyesebb. Több százan érkeztünk. Az amerikaiak olt adlak át a magyar fogadó bizoitságnak. A tűző napon álltunk egész nap, a kaposvári iskola udvarán, közel az állomáshoz. Kétfelé kellett menni. Az egyik rész a liszteké, a