Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Kővágó János

másik a legénységé volt. Délután négy óra felé a legénység el is fogyott. Egy hivatásos alezredes szólt ott egy szakaszvezetőnek: Szakaszvezető úr, hát velünk mi lesz? Azt mondta büszkén a szakaszvezető: Magukkal nem tárgyalunk! Nem is tárgyaltak velünk. Fölhajtottak az iskola betonpadlására és az első éjszakát ott, takaró nélkül töltöttük el. Nem nagyon örültünk neki. Elmondták, hogy majd másnap leszünk lekáderozva. Maga a szó, hogy káderozás, számomra ismeretlen volt. Nem is tudtam, hogy mi az, de olyan nem jó valaminek éreztem. A káderozás aztán abból állt, hogy másnap bevezettek egy nagy terembe, gondolom, hogy egy osztályterem volt. Asztalok voltak ott fölállítva, egymással szemben két szék, és ott ilyen fiatal emberek, gondolom államvédelmiek, vagy valami ilyesmiek lehettek - bár akkor azt még nem ismertem, hogy ilyesmi is létezik leültettek velük szemben, és akkor elkezdődött a káderozás. Töviről hegyire kikérdeztek, hogy ki vagyok, mi vagyok, hol voltam, mit csináltam. Még azt is, hogy milyen újságot olvastam! Milyen pártban vagyok, stb. A káderozásom addig egész simán folyt, amíg azt kérdezte tőlem, hogy ki volt az 1. Erődzászlóaljnál a honvédelmi tiszt. Hirtelen rövidzárlat keletkezett bennem, és azt találtam mondani, hogy nem tudom. Hát erre aztán irtó dühbe gurult a káderozó! Hazudok, nem létezik - mondta. De én nem tudom! Persze, hogy tudtam, a Szilasi százados volt a honvédelmi tiszt, amit a Szálasi-éra közeledtével rendszeresítettek. Nem találkoztam vele. Tevékenysége, legalábbis nálunk, a nullával volt egyenlő! Be volt töltve, de nem csinált semmit. Úgy látszik ez érdekes volt. Leszidott engem, de aztán kaptam egy papírt, hogy elbocsát (nevetve). Kezdődött a jelentkezési tortúra. A körjegyzőségen, a nemzeti bizottságnál, a rendőrségen, a kiegészítő parancsnokságon, az. igazoltató bizottságnál. Az is furcsa volt, nem is furcsa, hanem rossz érzés, hogy akik nyugaton voltak, amerikai, angol, francia fogságban, azok egyszerűen „nyugatosok" voltak. Úgy emlegettek bennünket, hogy „nyugatosok". Ez. egy olyan megbélyegző dolog volt. Valahogy nekem ez. schogysem tetszett! Hát oda mentünk, ahová parancsolták! Állásom nem volt. Jelentkeztem a villányi főjegyzőnél. Nem volt állás ott sem. Egyszer aztán jött a kisbíró, hogy menjek a jegyzői irodába. Mondta a jegyző, hogy telefonált a járás főjegyzője, menjek el hozzá. Jelentkeztem, és a legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy holnap elmegyek Újpctrére és átveszem a körjegyzőséget.