Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Sugár Győző

dultunk nyugat felé. De még nem gondoltunk arra, hogy az országot el kell hagynunk. Állomáshelyünk Alsónemesapáti lett, ahová 1944. december 24-én érkeztünk. Különböző parasztházaknál helyeztek el bennünket. A szakaszbeosztásokat megkaptuk. A mi századunk parancsnoka Bánhidi József tartalékos hadnagy volt. Civilben göllei tanító. A szakaszparancsnokunk pedig Kövér Sándor hadnagy. Nap mint nap alaki kiképzést kaptunk. A 91/2 alakulattól kaptuk a tisztes kiképzőket is, akik foglalkoztak velünk. A tisztek és a tisztesek igyekeztek ezt a pihent társaságot a katonai drillnek megfelelően betörni, hiszen mi nem túlzottan éreztük magunkat még katonának. Szinte közvetlenül az iskolából kerültünk a honvédség kötelékébe. Amit a katonaságról tudtunk, azt csak a levente-kiképzés során tanultuk meg. Alsónemesapátiban minden reggel 6 órakor volt az ébresztő. Ezt követően reggeli - rántottleves - majd kihallgatás után a környező réten alaki kiképzés. Az ellátásunk nagyon gyenge volt, szerencsére a lakosságtól tudtunk élelmet vásárolni és így pótolni a tartalmatlan, nagyon egyhangú élelmezést. Nagyon fáradtak voltunk, a gyenge élelmezés ellenére jóformán egész nap a hidegben gyakorlatoztunk. Éjjel pedig minden ház előtt - ahol katona volt elszállásolva őrséget kellett állnunk. Ezért minden éjjel, mindegyikünkre 2 órás őrszolgálat is jutott. A közeli erdőben, út mentén gyakran találtunk röpcédulákat. A szövetségesek ezeken keresztül szólították fel a katonákat a háború befejezésére, szökésre. Előfordult szökés, de nem nagy számban, mert féltünk a gyakran razziázó tábori csendőröktől. Gyalogmenetünk során nem egyszer láttuk, hogy tábori csendőrök megkötözött katonát feltételezhetően szökevényt - kísértek. Az 1945-ös év januárjának az első napjaiban terjedt el az a hír, hogy az alakulat áttelepül Németországba. Gyalogmenetben, meglehetősen hideg és kemény télben indultunk a határ felé. A főbb állomások: Sárvár, Újkér, Sopron. 1945. év januárja nagyon hideg volt, sok hő esett. Ebben a rossz időben, teljes menetöltözetben napi 30-35 kilométert gyalogoltunk. Élelmünk kenyér és gyümölcsíz volt, ahogy akkor neveztük, hitlerszalonna. Este, ha megérkeztünk az éjszakázásra kijelölt községbe, néha kaptunk meleg ételt is. Különösen emlékezetes számomra Újkér községbe érkezésünk napja. Kegyetlen hófúvásban 30 kilométert gyalogoltunk. Minden testrészünk átfagyott, szemöldökünkről jégcsapok lógtak, meggémberedett kezünkkel a köpenyünk gombjait sem tudtuk kigombolni. Újkéren negyedmagammal egy idősebb özvegy parasztnéni házába szállásoltak. Mikor a néni meglátott, szánakozásában sírva fakadt. Utunk további része is nagyon fárasztó volt. A havas, síkos úton a legyengült lovak a kocsikat nem tudták húzni, azokat nekünk kellett tolni. Sőt a kocsik