Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Bernics Ferenc

hoz jártam gyakrabban. De volt úgy, hogy meghívtak bennünket például a szegényházba (nevetve). Az egy szeretetotthon volt. Jó kosztot kaptunk! Abban az időben húst, csokoládét! Mivel, azt hiszem, tíz napra tíz korona zsoldot kaptunk, hát ebből nagyszerűen meg lehetett élni! Azt hiszem, egy liter tej az 10 vagy 20 őre volt. A tejet úgy hívták, hogy melk. De mi nem csak tejet ittunk, hanem flődét, tejfölt, amiből egy liter, azt hiszem, 50 őre volt. Vagy talán egy korona. Szóval nagyszerűen ki lehetett jönni ebből a zsoldból. Dániában mi nagyon jól éreztük magunkat. Elérkezett a kapituláció! Mi tájékozottabbak voltunk, mint a többi magyar alakulat, mert hiradó zászlóalj voltunk és volt rádió készülékünk. Gyakran hallgattuk a BBC adását. Azt hiszem, Toulonban volt egy francia rádió, melynek magyar adása volt. Még most is emlékszem a touloni rádiónak a jelzésére, a szünetjelzésére. Ez volt a „Sour le pont D' Ovignon". Mi is énekeltük. Annyit erről az időszakról, hogy hallottuk azt, hogy a német légelhárítás lelőtt egy nagyobb angol gépet, és a kiugró pilótákat a magyar zászlóalj rejtegette. Ez nyilvánvalóan a Steiner századosnak a tudtával történhetett! Kellett, hogy rejtegessék, mert a zászlóalj maga valamilyen német egységhez, azt hiszem, valamilyen tengerész hadosztályhoz vagy dandárhoz csatlakozó egység volt. Ami a dán ellenállást illeti, a mi zászlóaljunk nem nagyon vette ki a részét az ezekre való vadászatokból. Hallottam azonban arról, hogy fegyvereket juttattak át nekik. Én ahová jártam, a Herdenékhez, ott volt egy kisfiú, egy Johannes nevű kis srác. Németül tudtunk beszélni, majdnem mindenki tudott németül, hát én ennek, amikor vége lett a dolognak, oda adtam a manlicheremet, meg, azt hiszem, a szuronyomat. Tehát leadtuk a fegyvert. Május 9-én volt a kapituláció, a következő nap szedelőzködtünk és Lönborgból gyalogmenetben nyomás ki Dániából a német határ, Schleswig-Hollstein felé. Ez egy óriási gyalogmenet volt életem legnagyobb gyalogmenete. Lehetett ez 50-60 kilométer. Kora hajnaltól késő estig mentünk. Mindenféle összeszedett eszközökkel, ócska bicikliktől eketaligáig mindent fölhasználtunk arra, hogy a cuccunkat rárakjuk és úgy húzzuk. Rettenetes kinézésű társaság lehettünk. A dánok annyira szerettek bennünket, hogy utánunk jöttek a lönborgiak a határig autóbusszal. Hoztak mindenféle kosztot. Kekszet, meg amit el lehet képzelni! Tehát a magyarbarátság annyira nagy volt. Átléptük a dán határt, angol fogságba kerültünk. Hát az angol „Tomik" a határon, ahol a szűrés ment, nem voltak valami finomak. Mindent le kellett adni. Akinek volt fegyvere, azt átvették. Átvizsgálták az embert, és utána sorakozó! Megint egy nagy gyalogmenet. Úgy emlékszem, hogy valahol a tengerpart mellett egy Hielgrowen nevű községbe kerültünk. Ott szanaszét tanyákon, Schleswig-Hollstein északi részén helyezték el a