Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

A fogvatartás gyakorlata

ges hatalmaknak bocsátottak is rendelkezésre belőlük, köztük magyarokat is. Elsősorban Franciaországban, Belgiumban, Csehszlovákiában voltak megtalálhatók, de jelentős számú magyar hadifoglyot adták át a Szovjetuniónak is. A hadifogoly lényegében adásvétel tárgya, illetve cseretárgy lett. A Németországban és Ausztriában lévő hadifoglyok munkára fogása kevéssé volt jellemző, mert az újjáépítésben a megszállók nem voltak érdekelve. Minden fogva tartó megsértette a személyi használatra szolgáló tárgyak megtarthatásának jogát. A fogságba esés pillanatától a táborokba vezető úton, a táborokba érkezéskor, majd az ottartózkodás idején a hadifoglyok ellenőrzése tulajdonképpen álcázott fosztogatást jelentett. Értéktárgyaikat, élelmiszereiket, ruházatukat, egyéb használati tárgyaikat (órákat, gyűrűket stb) rendszeresen elvették tőlük. Megtette ezt az amerikai, a francia, az angol éppen úgy, mint á szovjet katona. A hadifoglyoknak a gyűjtőtáborokba történő továbbítása során a gyalogmenetek távolsága rendszeresen meghaladta az egyezményben foglalt napi 20 kilométeres szakaszokat. A szovjet hatóságok a gyűjtőtáborokba történő továbbítást ráadásul fondorlattal valósították meg, ami a későbbiek során is jellemezte tevékenységüket. A foglyoknak, elsősorban a kapitulációs foglyok nagy tömegének igazolást ígértek szabadon bocsátásukról, ha elmennek a gyűjtő táborokba. Nagy részük el is hitte, és Önként vonult ezekbe a táborokba, ahol sokan még azután sem józanodtak ki. A fogva tartók valamennyien elmulasztották a fogságba jutásról szóló értesítések megküldését is az ellenséges hadviselő félnek. A hozzátartozók leveleit fogadó címek közlésével a nyugati fogva tartók hónapokat, a szovjetek éveket késtek. A hadifoglyok levelezési lehetősége is csorbát szenvedett. A Szovjetuniót illetően ismét csak jelentősebb mértékben. A szovjet hadifoglyok akkor kezdhettek az egyébként is igen gyér levelezésbe, amikor a nyugati hadifoglyok nagyrészt már hazatértek. A levelezés a nyugati fogva tartóknál sem volt megoldott. Némi mentséget jelent, hogy a nagy tömegű fogoly regisztrálása rendkívüli feladatot jelentett. A szovjet hatóságok ezt a munkát a fogságba esés helyszínén nem is végezték el, legföljebb csak a gyűjtő táborokban láttak hozzá. A „kapitulációs fogoly" státust ekkor már nehezen lehetett volna bizonyítani, ha egyáltalán kíváncsiak lettek volna rá. Csomagküldésre a nyugati foglyoknál volt példa, a keletieknél viszont ilyen esetről elvétve sem tudtak. A hadifogolytáborokat internálótáborszerűen hozták létre és működtették, annak ellenére, hogy ezt a rendszert csak kivételesen és meghatározott ideig lehetett az egyezmények szerint fenntartani. A foglyokat nem hogy elhozták volna az egészségtelen éghajlatú vidékekről, hanem, különösen a Szovjetunió, éppen ilyen helyekre: Szibériába, a sivatagokba szál-