Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)
Az átélés - - Nemes József
utaztunk, akkor egy Déváról származó, Fábián Gergely nevű szakácsnak aűlam oda, hogy rejtse el a hamuládába. El is rejtette. Amikor a lágerba érkeztünk, akkor szépen visszaadta mind a hármat. Tehát e három tárgy közül az órát elcseréltem ezzel a zsidó nemzetiségű orosz raktárossal két kiló fehér kenyérért, egy kiló cukorért, egy liter oíaiért, amit én kellett hogy kiássak. Egy bádogba volt a földben eldugva. Amikor kiástam, egy döglött egér volt az olaj tetején, de nem számított. Kidobtuk, kimértük az egy liter olajat, és szépen bevittem a lágerba. A kenyeret szépen megpirítottam és karácsony első napján a legjobb barátaimat megkínáltam melaszos pirított kenyérrel. Ez történt az órával 1945 karácsonyán. 1946 karácsonya előtt áruba bocsátottam a pecsétgyűrűt. Kaptam érte egy veder szemes kukoricát. Egy kis színes zsebkendőt ajándékozott a kereskedő felesége, most is meg van valahol. És fél kiló cukrot. A láncot, amihez leginkább ragaszkodtam, 1947 karácsonyán „ettem meg", szintén kenyér és cukor formájában. Kaptam 300 rubelt is. Ami bizonyos előny volt, mert nagyon soknak nem volt semmije, amit eladott volna, vagy már az első hetekben eladta. Különben nagy érdeklődés volt minden értéktárgy iránt. Gyűrűért, cérnáért, tükörért, zsebkendőért. Mindent, amit el lehet képzelni, piperecikket vagy kisipari terméket. Ezek mindenkit érdekeltek. Nagy barátjai voltak a bőrzekéknek, de azokat már akkor megvásárolták a fiúktól, amikor még nem is kerültünk lágerba. Az igyekezete nagy volt az orosz egészségügyi személyzetnek, hogy megelőzzenek bizonyos tömegbetegségeket. Főleg a hastífusztól féltek nagyon. Minden héten egyszer kőtelező volt fürdőbe menni, amit úgy kell elképzelni, hogy egy cementezett helység, amiben aluminium- vagy ólomcsövek voltak kilyukasztva, amiből jött a padlásra felhordott hol langyos, hol forró víz. Gyorsan beszappanoztuk, valamilyen igen gyenge minőségű szappannal magunkat, és hol leforrázódtunk, hol megfagytunk, mert nem volt elég meleg a víz. De ez kötelező volt. Addig, amíg a fürdés tartott, a ruháinkat, amiből mindent ki kellett szedni, egy úgynevezett „etubában", ami olyan volt mint a jégszekrény, alatta tűz volt rakva, forró gőzben fertőtlenítették. Azután ugyanazokat felhúztuk. A lágernek volt egy gyengélkedő-helysége, ami három teremből, és egy kezelő teremből állt. Az egyik a súlyosabb betegek részére, a másik az enyhébb betegek és a sérültek, a harmadik elkülönített helyen a járványos betegek voltak. Viszonylag elég kevés eset volt, az elkülönítőben ritkán volt több öt-hat személynél, de sosem volt úgy, hogy egy sem. Bolha, tetű nem volt, ellenben poloska fantasztikusan sok. Úgy kell elképzelni, hogy egy barakkban átlagban százan voltunk ötven kétszemélyes priccsen, ami legtöbbször fenyőgallyakkal volt kibélelve, és erre volt ráterítve a lepedő.
