Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Nemes József

Akinek megvolt a tábori pokróca, az azzal, akinek nem, az a köpenyével takarózott 1945. június 22.- és 1946. január vége között nem volt prices egyáltalán a barakkban, hanem a földre leterített fenyőgallyakon pihentünk, illetve aludtunk. 1946 februárjától aztán priccseket csináltak. Tulajdonkeppen akkor kezdődött a komolyabb egészségügyi ellenőrzés, és az egészségügyi ellátás megszervezése. Az elején egy magyar, Pálfy nevű százados egyedül volt a lágerban, mint orvos. De aztán őt elvitték egy kórházba, egy kijevi íögolykórházba. Attól kezdve orosz orvosok, legtöbbször orvosnők jöttek, akiknek volt egy orosz felcser segítségük, aki legtöbbször sebész, volt, és egy két magyar szanitéc vagy kötöző személyzet és egy-két gondozó. A gyengélkedőn általában 30-40 személy volt, dc lábon állé) OK-s mindig legalább az összlétszám 5%-át tette ki. Tehát 100 körül volt a számuk. Olyannyira disztróliások voltak, hogy alig tudtak járni, nagyon sok nem tudta felhúzni a bakancsot sem. Télen állandóján a barakkban voltak és ott kínlódtak. Kórháza a lágernek nem volt. (...) Ami a lágerhigiéniát illeti, módunkban volt bányacsillékbcn vizet forrósítani. Körbe raktuk a csillét fenyőfa-hulladékkal vagy gallyal, és addig raktuk a tüzet - rendesen vasárnap - amíg nem lobogott a víz. Szétszedtük a priccseket, a deszkák mozgathatók voltak, és azokat a forró vízben fürösztöttük. A poloskák nagy része így elpusztult. Ugyanakkor a prices tulajdonosa zsindelyből fáklyái csinált, és az oszlopot, amelyen a prices volt, égette. A lángra kirohantak a poloskák. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy minden priccsen, minden vasárnap volt 100-200 poloska. Reggelenként, amikor felkellünk, akkor a csuklónk és a homlokunk tele volt poloskával meg a nyakunk. Csakúgy húztuk le a poloskákat és tapostuk el. Inkább csak hastífusz járvány volt. Az. emberek minden mocskot megettek. Például tavasszal, amikor kiolvadt a szemétdomb alól a hagymahéj, mivel ekkor volt a legkiéhezettebb a lágernépség, egy kicsit megmosták azt a félig száraz hagymahéjat és megetlék. Előfordult, hogy eltűnt egy macska. Három vagy négy nap múlva bevallotta az egyik fogoly, hogy nagyon jó volt az a macskahús, kár hogy nincs mégegy! Amíg én ott voltam, a három év alatt 217-en hallak meg, tehát körülbelül 10%, akik közül 20-25 személyt menekülés közben lőttek le az őrök. Olyan is előfordult, hogy a munkahelyen egyikünk észrevette, hogy valahol csobog egy forrás. Lemerészkedett, hogy vizet igyon. Az őr észrevette - volt egy üzbég, rettenetesen komisz ember -, rögtön lelőtte. Szökni akart, fogták rá, jegyzőkönyvet csináltak és el volt intézve. A temetésekre kísérő nem mehetett sohasem! Az orosz lágerkeret, az őrök ásták ki a sírhelyeket, és azok temették el a halottakat, a lágertől