Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Nemes József

Karcsi, de azzal a feltétellel, hogy minden nap egy tyúktojást hoz. Az lesz a fizetés. Haraso, haraso! Körülbelül egy hét múlva a Deák Karcsi elég jó állapotban volt, mondta a felcsernek, hozza be a tojást a lágerbe és hogy én is menjek tolmácsolni. Bementünk a gyengélkedőre az egyik terembe. Hozta a tyúkot, hozta a tojást. A tyúk volt a médium. A Deák Karcsi beszélt a tyúkkal, magyarázott, a hátára fektette, megsimogatta. Két perc múlva a hátán feküdt, addig, amíg a Karcsi nem mondta, hogy mostmár elég. Ez így ment három napig. Az első nap ő, a másodikon én ettem meg a tojást. A harmadik nap megint a Deák Karcsi. A negyedik nap azt mondta a felcser, abba kell hagyjuk, mert nincs több tojás (nevetve). Ha nincs több tojás, nincs több tanítás! A balesetnek volt tehát előnye is. Ő megevett a három év alatt kettő, én egy tojást. Különben tojást nem láttunk. A lakosság annyira szegény volt! Ők azt mondták, hogy a németek mindent elvittek és mindent megettek, ami ehető volt. Bizonyos fokig igazuk volt, mert nagyon sok háznak az ablakát, ajtaját elégették az ottlévő német frontkatonák, mert nagyon hideg volt, és talán mi is ugyanezt csináltuk volna. Amikor visszakerültek, ajtó-, ablaknélküli házakat találtak. Mesélték, hogy korábban voltak tehenek is, de azóta nem. Kecskék voltak, azok szaporodtak is, és nagyban hozzájárultak az orosz családok táplálásához, bizonyos fokig a foglyokéhoz is. Az értéktárgyaimat szép lassan „megeszegettem". Volt egy ezüst midó órám, egy rubintköves pecsétgyűrűm, amit egyik nagybátyámtól kaptam, és volt egy konfirmálás alkalmával kapott aranyláncom. Állandóan a nyakamban volt, a dögcédula mellett. Az első karácsony előtt egy zsidó élelmiszerraktárossal beszéltem, aki az oroszok élelmiszerellátásának egyik szervezője volt. Ő osztotta ki a porciókat a kantinoknak és azoknak is, akik nem kantinban kosztoltak, hanem hazavitték az élelmiszert, ami igen szegényes volt, de volt. Egyszer említette nekem, hogy őt érdekelné egy óra. Nem mondtam még el, hogyan sikerült az értékeimet megmenteni, mert számtalanszor pucérra voltunk vetkőztetve, és fertőtlenítették a ruháinkat. De mégis sikerült. Mégpedig úgy, hogy volt egy összehajtható dossziém, amiben egy csomó hitlerfejes bélyeg volt, benne két levélpapír mappa is. Amikor jöttek az ellenőrzések, kinyitottam a dossziémat. Amikor az orosz meglátta, hogy levélpapírom van: bumácska, konvert? - kérdezte. Kivettem a mappából egy borítékot és egy levélpapírt, odaadtam az ellenőrző katonának. Szedd össze a holmidat! - mondták és kész. Nem vették el. Máskor az aranyláncot felkötöttem (magamra alul-FM), a szappanba beletettem a gyűrűt, meg az órát (nevetve). Viszont amikor még