Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Nemes József

A büntető szakasz olyan emberekből tevődött össze, akik vagy megszöktek - a pécsi Vieder, aki színész volt, megszökött -, vagy megfejték a láger parancsnokának a tehenét, közösüllek az egyik tiszt feleségével, és ehhez, hasonló vétségeket követlek el. Igaz, hogy egy bizonyos százaléka ártatlanul is bekerült, mert valami marhaságot írtak az otthoniak. Például az. egyik tábornoknak, a budapesti légvédelem parancsnoka fiának azt írta az. apja és az anyja Bécsből, jöjjön haza, gyönyörű villában laknak, minden rendben van. Hát persze, ezért rögtön büntető szakaszba tették, mert hál burzsuj, vagy kapitalista, tehát ellenség. Ez volt a mentalitás. A büntető szakasz a laliújság szerint mindig az utolsó helyen volt. Az első volt a „repülő", aminek a legtöbb százaléka volt, utána jött a „vonat", majd egy „autó", „szekér", végül egy „rák". Ez volt a büntető szakasz, amelyik visszafelé húzott, mert nagyon ritkán csinállak többet 50%-nál. Volt egypár, aki tényleg gyenge is volt, tulajdonképpen már OK-ban kellett volna lenniük, de nem volt külön OK-s büntető szakasz. Volt olyan is, aki egy kicsit bátrabban megmondta a véleményét. Ilyen volt a mi kenyér kiosztónk. a Boros bácsi, aki egyszer, amikor egy gyűlés volt, és ott azt mondták, hogy a mi kosztunk vitamindús, kalóriadús, odakiabált a tolmácsnak, hogy mondja meg ezeknek a hülyéknek, hogy ne adjanak nekünk se kalóriát, sc vitamint, adjanak szalonnát és jó kenyeret (nevetve)! Persze, amiért lehülyézte őket, betették a büntetőbe. Különben egy ügyes ácsmester volt. Kimentem, beszéltem a fiúkkal. Egypárat ismertem közülük. A Vieder. a Szabó Zoli volt a legismertebb. Műbútor asztalos volt, ő lett jóba az egyik lágerliszt tel, aki tulajdonképpen repülős volt, dc csinált valamit, és a feleségével együtt, aki fogorvos volt, idehelyezték. Böntctésből öt-hat évre. A Zoli összeszűrte a levet az asszonykával. Elkapták, ezért aztán odatették büntetésből hal hémapra. Kivették az asztalos műhelyből, ez volt a nagy büntetés tulajdonképpen. Elesett a jobb kajától, az esetleges pótlékoktól. Beszélgettem vele. Na, te is jól nézel ki! - mondták. Negyven deka kenyeret fogsz enni! Hát majd meglátjuk! Egy Kovács nevű szakaszvezető volt a csoport parancsnoka. Mondtam neki, hogy a lenébe tudnak 40 deka kenyéren élni. Nekünk a 80 deka sem volt elég! Soha nem kaptak pótlékot, csak a csorbát. Hát mit csináljunk? - mondta. Tudom-e hogy milyen normák vannak? Nem tudjuk megcsinálni! Milyen a pallér? Felírja, amit csináltunk, és annyit kapunk, amennyit elértünk. Nem tudsz a pallérral beszélni? Hál oroszul nagyon keveset. Nem ludom meggyőzni! Mi lenne, ha én beszélnék vele? Ha akarom, beszélhetek, mondta. Mondtam az őrnek, hogy én bezpropuszkát vagyok, nem kell hogy őrizzenek. Tudott róla. A szabadság joga nem volt elvéve. Elmentem a pallérral sétálni. Ötven perc munka után 10 perc szünet volt. Kezdtem