Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Tecker Antal

visszajöttök, majd eljövünk és bekötjük a lábatokat - mondták. Elmenlünk, megint sikerült. A nők tényleg eljöttek. Kötszerük nem volt. Olyannal mini a kreppapír, kötözték át a sebünket. Nekem is kiált a talpam csontja. Hogy nem kaptunk letanuszt, az isteni csoda. Azt kérdezi a következő nap ez a romániai, eljössz velem? Mondtam, hogy el. Újra elmentünk. Amikor odaértünk a faluba, mondtam, hogy én átmegyek a túlsó felire, ő meg maradjon ezen az oldalon. Ahogy a harmadik házba megyek be - mint a koldus, tarisznyával - hallom ám: prrr, prrr. Gondoltam, hogy ezt agyonlőtték. De hál már csak egy ház. volt vissza. Milyen az. éhes ember, hát oda még bemegyek. Hát vesztemre ott volt négy orosz katona. Azok mindjárt nekem estek. Na, mondom magamnak, itt a vég. Ittasak lehetlek. Áldja meg az isten azt az. orosz nőt, aki csak egyre mondta, „Iván, ne! Faggattak, hogy hány orosz, katonát lőttem 1c. Én csak azt mondtam, hogy „masina, robot". Kint állt az autó. Az volt a szerencsém, hogy nem mondták, hogy menjek autózni egyet. Akkor lettem volna nagy bajba! Az Iván egyre esak agyon akart lőni. Oda adtak egy magyar puskái. A zárdugaltyúja széjjel volt menve. Odaadták, hogy csináljam meg. Összeszedtem minden erőmet, sikerült. Usszepattant. Beletette a töltényt, kinyitotta az ajtót, durrr. Karasó. Na, mondom, cz lesz az „én puskám"! Letépett egy nagy darabot a Pravdából és csinált nekem egy nagydarab cigarettái. Mahorkából. Zsebből elővette és megtöltötte, mint egy szivart. Gyújcs rá! - mondta. Rágyújtottam, de olyan volt mint a patkányméreg. Szívtam egyel és kifújtam. Azt mondta: Nyet, Nyel. Szívjam le! Leszívtam. Azt hittem, hogy megdöglök, annyira köhögtem tőle. Jött az. öreg néni, és hozott egy tányér köleskásalcvest, hogy azt egyem meg. Olyan forró volt, hogy égette a torkom. Megettem, és akkor adott egy marharépái. Beraktam a tarisznyámba, és elmentem. Vártam, hogy mikor lő utánam a katona, de hála isten, nem lőtt! Hazaértem, hát az. én kolduló komám nem jött vissza! Azt ott agyonlőtték. Énnekem ezután nem jutott eszembe a koldulás. Jött egy ruszki komissió. Megnézték, hogy ki tud tovább menni. Ússzcgyűjtöttck bennünket, ilyen „rongyoslábúakat", dc akkor már németek is voltak ott. Hajtottak bennünket az úton. Hogy aztán merre, én nem tudom, csak annyit, hogy Obojánből kimentünk az úton. Németek, zsidó munkaszolgálatosok voltak. Megmondták, hogy senki ne maradjon le, mert ők - az. a parancs, hogy élő embert nem lehet visszahagyni - minden embert, aki lemarad, agyonlövik. Hát úgy is volt. Aki nem tudott menni - volt egy fiatal kis kölök, a puskatusa majdnem a földre ért - azt az árokszélre belökte és tarkón lőtte. Volt egy német, arréd leszedték a ruhát. Abban a negyven fokos hidegben zubbonyban! A sapkája egy zsebkendő volt. A négy sarkán összekötve. Volt ott egy zsidó munkaszolgála-