Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

I. AZ 1945 UTÁNI NÉPESSÉGMOZGÁS DÉLKELET-DUNÁNTÚLON - A német lakosságot ért vagyonjogi és politikai korlátozások hatása és a kitelepítés

1944. Junius 10-én, az SS sorozáson történteket. A sorozóhelységben megjelent mintegy 50 fő, akik magyar nemzeti zászló alatt az utcán gyülekeztek és felvonultak. A csendőrség igyekezet erről lebeszélni őket, ez sikertelennek bizonyult. A sorozást végző német százados beszédet intézett hozzájuk arról, az önkéntesség már megszűnt. A felvonulók mellén ott díszelgett a „Húséggel a Hazáért" mozgalom jelvénye. A százados felhívta őket annak levételére, de ezt nem tették meg. Rüll János a magyarság melleti szép nyilatkozattal válaszolt: „Jelvénytől nem vallok meg, hogy magyar vagyok nem tagadom, hiszen apám is az volt és a fronton hősi halált halt hazájáért. Kijelentem, hogy az egész famíliám magyar volt és az is marad örökre." Rüll János üldöztetést szenvedett, most viszont ott szerepel a kitelepítendők listáján. A főispán őt a tömegmozgalom áldozatának tekintette, mondva, hogy áldozatnak mindig kell lennie. Nem is szólt az érdekében. A tiszti főügyész Leitner János részére kért segítséget, akit a Gestapo elhurcolt, megkínzott, majd Maulhausenbe deportált, most pedig a kitelepítési listán szerepel. (Leitnert végül is nem telepítették ki.)Kéri Dezső (MKP) szerint pártja mindent elkövetet azért, hogy szabálytalanságok ne forduljanak el. Elutasította Schuller javaslatát: „Pártunk semmi olyan határozathoz nem járul hozzá, ami a kitelepítések felfüggesztésére irányul." A bizottság dr. Schuller javslatát a kitelepítés letiltására és új jogszabály kiadására elvetette. Javaslata ellen akommunista, kisgazda és nemzeti parasztpárt delegáltjai szavaztak.

104 Tolna megye Nemzeti Bizottsága előtt a probléma sokkal mérsékeltebben vetődött föl, bár visszaéléseket ott is észleltek. A kitelepítési miniszteri biztos 1946. március 4-én kelt megkeresését gyanútlanul fogadták és kimondták, hogy a járási és a községi nemzeti bizottságoknak nem lehetnek tagjai olyanok, akikre az áttelepülési kötelezettség vonatkozik. Figyelemre méltó a miniszteri biztos indoklása is: „...rájuk nézve a magyar életnek demokratikus irányba fejlődése és előhaladása a legjobb esetben csak közömbös lehet, vagy ami szintén lehetséges, az könnyen ellenkezhetik is érdekeikkel." 105 Tulajdonképpen ekkor kaptak elvi tájékoztatatást a kitelepítés módjáról. A gyakorlati végrehajtásról a szekszárdi németek kitelepítésének előkészítése során szereztek tapasztalatot. Prantner József (MKP) erről az 1946. június 17-én tartott ülésen a következők szerint számolt be: „A kitelepítendők névsorának átvizsgálásakor azt tapasztaltuk, hogy a kitelepítendők között mindig szegények