Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Szabó Endréné

Utaztunk két nap, két éjjel, azután kikeveredtünk Csehországba. A Szudétákba vittek bennünket. Olyan vidékre, ahol jártányira embert nem láttunk, csak magas hegyeket és hófödte csúcsokat. Egy házaspárhoz kerültünk be még egy ismerős családdal. Egy szobát biztosított négy ember számára és az állatokat kellett gondozni. Sajnos nem tudtunk fejni, ez nagy probléma volt, mert volt az istállóban tehén, ló, de ilyesmikhez nem értettünk. Ök csehek voltak, a kitelepített németek nagy birtokába kerültek be. Megmutogatta az asszony, hogy mit kaptak, de nem adott belőle semmit. Mi ott egy hónapot teleltünk ki. Utánna leleveleztük a szüleimmel, hogy nem maradunk Csehszlovákiában, de a hófödte hegyek között sem, hanem visszaköltözünk a szüleimhez, onnét pedig valahogy átkerülünk Magyarországra, hátha nekünk jut hely. Egy szép napon aztán nyakunkba vettük gyalog az utat és bejutottunk... Vonatra ültünk, annyi pénzünk volt, hazáig el tudtunk menni. Hazajöttünk, de itthon éppen megláttak azok, akiknek érdekükben állt, hogy minket távol tartsanak. Azonnal jelentették, hogy itthon voltunk. Valóban nem volt maradásunk. Rögtön útnak indultunk a magyar határ felé. Ipolyságon akadtunk egy emberre, aki simán átvezetett a határon. Pénz, minden nélkül, egy köszönő szóra. Hogy ki volt, azt nem tudom, nem ismertük, nem mondta meg a nevét, csak azt mondta, hogy átsegít a határon. Át is vezetett bennünket egészen a magyar őrsig. A katonák szívesen fogadtak. Nem kérdezték kilétünket, hogylétünket, teával kínáltak, majd beindítottak Balassagyarmatra. Onnét eljutottunk Budapestig. Rögtön jelentkeztem a Tanfelügyelőségen és azonnal elhelyeztek a Táti Állami Általános Iskolába. Ottmaradtak szüleim és négy testvérem. Mivel háromnak tanítói végzettsége volt, állásnélküliek voltak, szerettek volna átjutni. Igaz ám, de ők fehér lapot kaptak, igazi kitelepítési papírost. Nekik meg kellett várni azt, hogy a rendes kitelepítéssel átkerüljenek Magyarországra. Egy bizottság az utolsó darabig átforgatta a bútorokat, mindent ami volt a szüleimnek, hogy majd egy meghatározott időben kitelepítésre kerülnek. Édesanyám nagyon a szívére vette, hogy el kell hagyni az otthonát és megbetegedett. A kitelepítést azért kibírta épen és egészségesen. 1948 tavaszán érkeztek az Ujdombóvári állomásra. ATósnyárasdi kitelepített magyarokkal együtt Felsőmindszentre kerültek. Egy kitelepített német lakására kerültek be, aki ugyan még bent lakott, akkor rámolták ki holmiját. Édesanyám szívszaggatva siratta meg azt, akinek a helyére be kellett menni. A kitelepített német és a szüleim között nem maradt harag. Összehozó