Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)
II. INTERJÚK - Petrovics Lajos
a feleségem megörökölte azt a nyolc katasztrális hold földjét, ami neki az apai örökségből része volt - ugyanezt a területet megkaptam itt Bolyban. Az édesapám 15 holdat kapott, beleértve a szőlőt, az erdőt, 13 hold körül volt a szántó, a többi szőlő és erdő volt. Namost így mivel egy lakásban laktunk és együtt jártunk a szekéren dolgozni, ezért minket egy csokorba kötöttek, így tudom legjobban kifejezni magam. Ez nekünk nagyon megemelte a beszolgáltatási kategóriánkat, mert a szőlő annak idején fel volt szorozva, azt hiszem háromszorosára, 2 400 négyszögöl volt a kettőnk szőlője, igy az már 10 000 négyszögölnek felel meg, a kertet ötszörösére emelték, az 600 négyszögöl volt, így az is már 3 000, meg a szántóterület, úgy hogy a legmagasabb kategóriába estünk, ami bizony elvitte nekünk az összes takarmányunkat. Előfordult az, hogy volt egy csomó süldő, 8-10 darab, ilyen húsz kilósak, de nem volt semmi takarmány. Kértük az állami átvevőt, hogy vegye át ezeket az állatokat, mert nem tudjuk takarmányozni őket. „Nekik nem kell!" „Nem veszik át!" Akkor, télvíz idején volt, elmentem ahhoz a henteshez, aki nálunk szokott vágni - ismerős, majdnem jóbarát is volt, igy is mondhatom - mondtam neki: „Te Béla, most lesz a disznóvágás, jössz? De van ennyi süldő, ezeket is! Én nem, a világért se!" - azt mondja. „Dehogy, én nem nyúlok hozzá, intézzétek el ti, majd én bele dolgozom ezeket (a vágásra érett sertések húsába)." Annyira félt az akkori helyzetben. Úgy történt aztán a dolog, hogy én és az édesapám előkészítettük ezeket a süldőket a másnapi vágásra és akkor ő bedolgozta ezt a húsmennyiséget a többihez, mivel képtelenek voltunk takarmányozni őket. Csak egy példát mondok: volt egy tenyészbikánk, amit 4 500, vagy 4 700 Ft-ért adtunk el. Valahová a Nyírségbe szállították el. Ezért a mohácsi piacon 4,5 mázsa kukoricát tudtam vásárolni! Ezer Ft volt a kukoricának mázsája. Úgy hogy ez kész ráfizetés volt. Beláttuk, hogy így folytatni a dolgot nem lehet. Ebből csak baj lesz. Az is lett, mert a kicsi megspórolt pénzecskéje, ami volt az embernek, az is elúszott. Ezt addig csináltuk, amig csak bírtuk. Hol így, hol úgy próbáltunk a dolgon segíteni. A szarvasmarhaállománnyal és a lovakkal sem voltunk sokkal jobb helyzetben, csak annyi volt a különbség, hogy kedvezett az ősz, a repce a szántásokon megnőtt és ezeket gyűjtöttük össze, meg a káposztalevelet. Ezeket silóztuk. Ástunk egy mély gödröt és abba silóztuk. Ezek a szerencsétlen állatok ezt fogyasztották. Ebben sok erő nem lévén, de azért mégsem pusztultak éhen. Egyik alkalommal az ellenőr, úgy neveztük tejellenőr, eljött és azt