Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Petrovics Lajos

a feleségem megörökölte azt a nyolc katasztrális hold földjét, ami neki az apai örökségből része volt - ugyanezt a területet megkaptam itt Boly­ban. Az édesapám 15 holdat kapott, beleértve a szőlőt, az erdőt, 13 hold körül volt a szántó, a többi szőlő és erdő volt. Namost így mivel egy la­kásban laktunk és együtt jártunk a szekéren dolgozni, ezért minket egy csokorba kötöttek, így tudom legjobban kifejezni magam. Ez nekünk nagyon megemelte a beszolgáltatási kategóriánkat, mert a szőlő annak idején fel volt szorozva, azt hiszem háromszorosára, 2 400 négyszögöl volt a kettőnk szőlője, igy az már 10 000 négyszögölnek felel meg, a ker­tet ötszörösére emelték, az 600 négyszögöl volt, így az is már 3 000, meg a szántóterület, úgy hogy a legmagasabb kategóriába estünk, ami bizony elvitte nekünk az összes takarmányunkat. Előfordult az, hogy volt egy csomó süldő, 8-10 darab, ilyen húsz ki­lósak, de nem volt semmi takarmány. Kértük az állami átvevőt, hogy ve­gye át ezeket az állatokat, mert nem tudjuk takarmányozni őket. „Nekik nem kell!" „Nem veszik át!" Akkor, télvíz idején volt, elmentem ahhoz a henteshez, aki nálunk szokott vágni - ismerős, majdnem jóbarát is volt, igy is mondhatom - mondtam neki: „Te Béla, most lesz a disznóvá­gás, jössz? De van ennyi süldő, ezeket is! Én nem, a világért se!" - azt mondja. „Dehogy, én nem nyúlok hozzá, intézzétek el ti, majd én bele dolgozom ezeket (a vágásra érett sertések húsába)." Annyira félt az ak­kori helyzetben. Úgy történt aztán a dolog, hogy én és az édesapám el­őkészítettük ezeket a süldőket a másnapi vágásra és akkor ő bedolgozta ezt a húsmennyiséget a többihez, mivel képtelenek voltunk takarmá­nyozni őket. Csak egy példát mondok: volt egy tenyészbikánk, amit 4 500, vagy 4 700 Ft-ért adtunk el. Valahová a Nyírségbe szállították el. Ezért a mo­hácsi piacon 4,5 mázsa kukoricát tudtam vásárolni! Ezer Ft volt a kuko­ricának mázsája. Úgy hogy ez kész ráfizetés volt. Beláttuk, hogy így foly­tatni a dolgot nem lehet. Ebből csak baj lesz. Az is lett, mert a kicsi meg­spórolt pénzecskéje, ami volt az embernek, az is elúszott. Ezt addig csi­náltuk, amig csak bírtuk. Hol így, hol úgy próbáltunk a dolgon segíteni. A szarvasmarhaállománnyal és a lovakkal sem voltunk sokkal jobb hely­zetben, csak annyi volt a különbség, hogy kedvezett az ősz, a repce a szántásokon megnőtt és ezeket gyűjtöttük össze, meg a káposztalevelet. Ezeket silóztuk. Ástunk egy mély gödröt és abba silóztuk. Ezek a sze­rencsétlen állatok ezt fogyasztották. Ebben sok erő nem lévén, de azért mégsem pusztultak éhen. Egyik alkalommal az ellenőr, úgy neveztük tejellenőr, eljött és azt

Next

/
Thumbnails
Contents