Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Petrovics Lajos

hold volt, amit kaphatott egy-egy család. Voltak olyanok is, ahol éltek az öregek még, vagy az egyik öreg és a fiatalok. Mind a kettő megkapta, ha megvolt neki az a bizonyos területe, a 15-15 katasztrális holdat. így tehát egy-két családnál összejött egy nagyobb gazdaság is. Ezek elkezdtek úgy dolgozni, mint odahaza. Még akkor lehetőség is volt arra, hogy segítséget is kapjanak, sőt nem is tiltotta még abban az időben senki azt, hogy tartson egy cselédet, vagy aratót. Ezek éltek is vele. Próbálták azt a munkát folytatni, amit otthon abbahagytak. Az itteni gazdálkodást is figyelembe vették, hiszen látták, ez egy gazdag község volt. Állattartással is foglalkoztak, sőt nagyban csinálták. Nekik is adva volt a lehetőség, hogy amennyiben ki akarják használni, folytathatják. Egyik-másik folytatta is, szép eredménnyel. Azután volt egy másik ágazat, ami nálunk ismeretlen volt olyan szempontból, hogy ilyen nagy mennyiségben nem termelték, mint például a szőlőt.Volt aki kapott kettőezer négyszögölet, vagy annál többet is lévén két család, mint ahogy az előbb mondtam. Nyolcszáz-ezerkétszáz négyszögölnél nem nagyon adtak többet egy-egy családnak. Nem volt ismeretlen előttük, csak mint ahogy mondtam, ott mifelénk ilyen nagyban nem foglalkoztak vele. Akadt egy-két ember már ott is, aki fölismerte ennek a hasznát és három magyar hold szőlője is volt neki. Több embert tudok ilyet. A saját borát kimérte a saját vendéglőjében. Ilyenre is volt példa a faluban. A pincékkel kapcsolatban minket meglepett itt, hogy milyen nagyok és milyen sok van belőle. Nálunk a talaj miatt sem lehetett volna pincét építeni, mert a talajvíz olyan közel volt, hogy mélyíteni nem nagyon lehetett. Ott ha valaki szőlőt termelt és bort készített belőle, ilyen kamra, vagy szuterin-szerű helységbe tudta ezeket elhelyezni. Különben a szőlőt ismertük, a termesztést is. Volt azonban egy nagyon lényeges dolog, hogy nálunk a talaj homokos volt. Nem futó homok, hanem termő homok. Ott nem kellett a szőlőt oltani. Nem kellett vad alanyt lerakni, csak a sima veszőt és akkor iskoláztatta és úgy ültette helybe. Ez szépen termett, akár 50 évig sem volt vele probléma. Ezt a saját tulajdonunkban lévő szőlőről is tudom, hogy azt már a nagyapám telepítette, körülbelül már 50 éves lehetett akkor amikor minket onnan elhoztak, és még mindig megvolt mint szőlő. A viszonyok itt újak voltak, de ezt is igyekeztek az idekerült emberek átvenni és folytatni. A borkezelés, amit egy kisebb területtel rendelkező szőlősgazda ismert, azt ők is ismerték. Arra nem volt szükség, hogy ezt valakitől elsajátítsák.