Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Petrovics Lajos

Azok a dolgok, amit az alatt az idő alatt az ember látott, meg hallott, hát ezt nehéz volna ma már úgy visszaidézni és elmondani (ahogy történt). Csak egy epizódot mondok. Volt egy kis szlovák katona, hogyan került oda, hogyan nem, már azt nem tudom, de biztos, hogy ki voltak küldve valamilyen formában ellenőrzésre, vagy valami. Ott mulattak a faluban. Az a cigány banda, aki nekünk legénykorunkban muzsikált, az a cigány banda muzsikált a háta mögött az utcán. Ment duhajkodni végig, szlovákul énekelve. Mi meg a kerítés nyílásán néztük, hogy mit csinál. Meg-megállította a cigányokat és kérdezte: Ki vagy te? Magyar? Szlovák? Mindenféle olyan szavakat kiabált, ami nem is illő most elmondani. Ezzel nem akarom a szlovák népet bántani, vagy elitélni, de ilyen dolgok is voltak és sajnos megtörténtek. Még csúnyábbak is. Ezeket most hagyjuk, tegyük félre, folytassuk azzal, hogy megkaptuk a „fehérlevelet" és a mi családunk is megkapta, hogy ki leszünk teleptíve. Igenám, de mivel apám olyan érzelmű volt, hogy akkor is amikor a zsidókat elhurcolták, meg akkor említettem, hogy azok a szegény emberek nem tudtak szóhoz jutni csak az ő pártfogása alatt. Sokat megvédett attól a csehszlovák éra alatt, hogy mintkommunistát meghurcolják. Félreértés ne essék, nem azért mondom el, mert én kommunista vagyok, mert én nem vagyok kommunista, apám sem volt az, de mint szegény ember pártfogása alá vette őket. Azért mesélem ezeket a dolgokat el. Ezek az emberek, különösen a zsidók, folyamodtak a kormányhoz, a csehszlovák kormányhoz, hogy az apámnak a mentesítést adja meg. Hogy ne telepítsék ki. A másik dolog meg az volt, hogy ezeket a bizottságokat el kellett a faluba helyezni bizonyos helyeken. Természetesen hozzánk is tettek mindjárt egyet-kettőt. Azt gondolták, hogy elfér. Nem volt olyan nagy a lakásunk, de azért volt egy szoba, ahol tudtak külön aludni, bennünket nem zavartak. Kezdve már azon, hogy volt cséplőgép, amihez ellenőr is kellett, aki csak Pozsonyból jöhetett, egy szlovák. Azok között is voltak érdekes emberek. Kicsit tudtak magyarul is beszélni és bizony elnézte, hogy félretettünk 4-5 mázsát. Nem törődött vele. Mert tudta, hogy ezért ő is kap valamit. Kapott is! Vittük neki a hízott kacsát, mindent. Volt egy másik, aki papnak tanult, egy kispap. Szlovák gyerek volt, nem tudott magyarul egy szót sem. Ő lelkiismeretesen, ahogy tanulta, minden dekát beírt. Ennek nem adtak semmit! Kérdezte tőlük: „Hogyan hogy nektek ennyi ajándékot visznek? Hogyan? Hát neked is legyen magadhoz való eszed! Adjál annak a gazdának valamit, és akkor neked is lesz!" Szóval így ment ez. Na és hát hozzánk is raktak be ilyen embere-