Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Csongrádi Jánosné

Nem volt soha. A lányai kikhez mentek férjhez? Az egyik egy téglagyári német származású kocsivezetőhöz. Magyarul beszélnek mindig. Mind a ketten idevalósi némethez mentek feleségül. Aztán megszoktuk az itteni életet. A gyerekek is itt nőttek fel, itt is iskoláztattam be őket. A fiam Pécsen tanult. Úgy érzi, jól csinálták, hogy eljöttek? Hát talán jól! De lehet, hogyha ott maradtunk volna, ott is más lenne. Már Szegeden is más világ volt. De aztán itt megszoktuk, akkor miért menjünk vissza? Hova húz a szíve, hova megy haza? Mind a két helyen, mert ott is vannak még rokonaink. Szívesen látnak és olyan jó érzés, amikor hazamegyünk. Meg hát a szüleim ott fekszenek már halva. Most is éppen készülök, hogy elmenjünk a sírjukhoz. De akkor, amikor ott vagyunk, akkor ide vágyunk. Azért, mert itt vannak a családok. Nehéz dolog ez? A hazamenet nehéz dolog. Most is megkértem a vejemet, hogy valamikor vigyenek haza a sírhoz, nézzük mán meg, hogy milyen állapotban van. Azt Ígérték, hogy a nyáron elmegyünk. Szegedre megyünk, az egész család. A nagymamákhoz, nem az unokákhoz megyünk. Megígérték, hogyha javul az út, akkor megyünk haza. Mert azért a szüleinket meg kell látogatni. Szokott álmodni Kiskundorozsmáról? Nem sokat, mert nem sokat gondolok rá. Már csak a temetőre gondolok mindig. Nem, nem! Azért itt jó volt a megélhetés, jobb mint Kiskundorozsmán. Mert ott a munkakör nem úgy volt mint itt. Mert ott, mint ahogy mondtam a téglát vertük. Mert a tanyasiak nagyon sokan vannak ott és ők használták fel a birtokot. A dorozsmai nép az szegény nép volt, nagyon. Nagy a község és nagy munkanélküliség volt valamikor. De most már a gyárakban helyezkednek el. Eléri a dorozsmai élet azt a szintet mint ami itt található? Itt jobb.