Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Csongrádi Jánosné

CSONGRÁDI JÁNOSNÉ (Kiskundorozsma 1914) Idénymunkás, majd megyén kívüli telepes Mágocs, Baranya megyében. Felv.: Mágocs, 1990. Édesapám kubikus volt, majd téglaverők lettünk. Eljártunk falukra téglát verni, mert a dorozsmai nép az ebből élt. Mentünk tavasszal, ládába pakolva a kosztot és az egészet ami ruhanemünk volt, ami kellett, elvittük egész nyárra. Ősszel jöttünk haza. Ott volt egy ilyen kis szalmakunyhó, vagy melyik gyárba milyen lakhelyet adtak és ott dolgoztunk, már amikor én is megnőtem. Nehéz munka ez a téglaverés. Nagyon, nagyon nagy munka volt és ott nőttünk fel. Én már hat éves koromban háromezer téglát fölforgattam, hogy száradjanak. Édesanyám meg minden nap kiverte a háromezer téglát. Édesapám pedig megcsinálta a neki való sarat és akkor deszkán asztalra tolták föl, szóval nagyon nehéz munka volt ez annak idején. És ebből éltünk. Ebből vásároltunk. Édesanyám ebből vásárolta be a télire való búzát. Kenyérnekvaló lisztet őröltek és egy disznót vettünk, mert nem mi tartottuk. Nem volt miből. Azt levágtuk és tavaszig ebből kivoltunk. Tavasszal megint elmentünk gyárakba dolgozni. Ez volt a nagyon emlékezetes kisgyermek korom, mert már nekem is dolgoznom kellett. Csak egymagam voltam. A tizennégy gyerekből csak egymagam voltam. Nődögéltem, nődögéltem és akkor engem is elszegődtettek. Édesanyám elszegődtetett másokhoz, ilyen gyerek-munkára. Dajkának, meg mindennek. Ősszel jöttünk mindig haza. Elvittek tavasszal és édesanyámat csak ősszel láttam, mert más kézinél voltam. Iskolába csak téli időben jártunk, nem volt szezonunk, mert hát elvittek dolgozni nyáron. Azért mindig áttettek a másik osztályba. Kicsikét megnyomtak bennünket, de azért mindig átmentünk a másik osztályokba. Nem is vizsgáztunk le. Tetszik érteni hogy mondom? Áttettek mindig, mert tudták, hogy elvoltunk dolgozni. Nagyon szomorú helyzetben éltünk ott Szeged környékén annakidején. Később, amikor már én is nőtem, akkor már bekerültünk Szegedre is. Paprikát hasítottunk, meg hát aki el tudott szegődni magánosokhoz (az ott dolgozott). Volt olyan esztendő, hogy szolgáltam is, bent a szegedi uraknál. Vagy dajkának, vagy pesztrának megfogadtak. Nagyon sok volt a zsidóság ottan, bocsánat, hogy így fejezem ki, nagyon szerették az olyan kislányokat, akik a gyerekekhez el tudtak menni. Kaptuk azt a kevés kis pénzt. Tessék úgy elhinni, ahogyan mondom, alig várták a jóanyámék,