Füzes Miklós: Az alsó- és középfokú nemzetiségi oktatás története Délkelet-Dunántúlon 1945-1985 (Pécs, 1990)

III. Elmélet, politika, szabályozás és a gyakorlati megvalósítás

a nemzetiségi iskola létrehozását és a továbbiakban tőlük függ, hogy gyermekeiket oda beíratják-e vagy sem. Amíg a jogi szabályozás követte az elméletet és a politikát, vagy éppen a jogszabályokban fogalmazódtak ezek meg, addig a gyakorlat ennél sokkal mozgékonyabb volt. Megelőzte a jogi szabályozást az 1945/46-os tanévben, amikor a tankerületi főigazgató Pécsett a saját kezdeményezésére volt utalva, majd követte a jogszabályi előírásokat 1949-ig, amikor a gyakorlati szervezést a politikai végrehajtó szervek vették át. Az oktatásigazgatási szervek csak a kész tényeket észlelték. Szervező munkát ismét az 1953/54-es tanévtől kezdődően végeztek, a jogi rendelkezések adta lehetőségen belül. A gyakorlat 1956 tavaszától a jogforrásokat követte. A politikai szervek kezdeményezése 1968-tól befolyásolta a szervezést, elsősorban politikai eszközökkel, de nemcsak elvi és politikai kérdések tisztázásával, hanem konkrét javaslatokkal, elvárásokkal. A politikai befolyásolás 1978-tól elvontabbá vált, de elvárásaiban szigorúan következetes maradt. A koalíciós kormányzás idején végrehajtott szervezési gyakorlat legszembetűnőbb jellemzője a német anyanyelvű tankötelesek anyanyelvi oktatásának az elmaradása. Nemzetiségi oktatáson a régióban csak a horvát (sokacok, bosnyákok) és a szerb nemzetiségekhez tartozók oktatását értették. Anyanyelvi oktatásuk szervezése - a pécsi tankerületi főigazgató kezdeményezését kivéve - csak Baranyában talált kedvező talajra. A szervezés Baranyában is hullámzó eredményt ért el. A háború előtti állapothoz képest jelentősen megnőtt azoknak a magyar tannyelvű iskoláknak a száma, ahol a szerbhorvát anyanyelvet tantárgyként oktatták. Létrejött ezenkívül egy újabb iskolatípus, a szerbhorvát tanítási nyelvű állami népiskola (általános iskola). Az 1946-ra kialakult nemzetiségi iskolahálózat tovább bővült azokban az években, amelyekben a szervezési feladatot az igazgatási szervek az oktatásban történő kötelező részvételt írták elő. Csökkent a nemzetiségi nyelvet illetve anyanyelven oktató iskolák száma akkor, amikor a szülők és a nemzetiségi szövetségek kezdeményezése kapott szerepet. További csökkenést az 1948 végétől kedvezőtlenebbé váló külpolitikai helyzet okozott. A szülők megnyerésében nehézséget jelentett a háború előtti erőszakos szervezési mód hatása, az 1949-es népszámláláskor lábrakapott rémhírek, a kitelepítéstől való félelem, a Jugoszláviával megromlott viszony. A baranyai eredmények az országos iskolahálózatot is befolyásolták. Az 1946/47-es tanévben itt működött a délszláv tanítási nyelvű iskoláknak a fele, az 1948/49-es tanévben mintegy egynegyede. A szerbhorvát nyelven tanító iskolák állami fenntartásban, tulajdonképpen minden tárgyi és személyi feltétel hiányában működtek, tükrözve, hogy a legfontosabb feladatnak ekkor a mennyiségi eredmények felmutatását tekintették. A minőségi munkát az anyanyelven oktatni tudó pedagógusok hiánya is