Füzes Miklós: Az alsó- és középfokú nemzetiségi oktatás története Délkelet-Dunántúlon 1945-1985 (Pécs, 1990)

I. Bevezetés

Vizsgálatunk a Délkelet-Dunántúlra terjed ki, ahol a magyar, német, horvát (sokac, bosnyák) és szerb etnikum együttélése az általánostól eltérő jegyeket is tartalmaz. Ugyanakkor még egy olyan nagyságrendű egységet képez, amiből már a nemzetiségi oktatás országos jelentőségű eseményei is megfigyelhetők, sőt az itt élők figyelembe vétele nélkül ilyenek nem is történhetnek. Figyelemmel kísérhetjük egyúttal a nemzetiségi egyén: szülő és gyermeke, az iskola, a település és egy-egy nagyobb közigazgatási egység tevékenységét is. Fényt deríthetünk a nemzetiségi lakosság egyéni és csoportérdekeire, kielégítésük lehetőségeire és módjára. Vizsgálati módszerünk még eléggé analitikus lehet, de módunk nyílik bizonyos fokú általánosítás elvégzésére is. Eljuthatunk a nemzetiségi egyéntől a településeken, közigazgatási egységeken, az egyes nemzetiségek helyzetének megítélésén keresztül a nemzetiségekkel történő együttélés jellemzéséhez. E módszer segítségével lehetünk alaposak és tényszerűek. A szintetizálás eredményeként így valósíthatjuk meg a társadalmi méretekben való gondolkodás követelményét. Az analitikus módszert az összehasonlító módszerrel egészítettük ki. Az összehasonlítás az egyes települések, kisebb tájak és körzetek, járások és megyék tevékenységére, illetőleg az országos adatokra terjed ki. Az időbeni összehasonlítás a Horthy-korszakig nyúlt vissza. Széles körben jutott szóhoz a statisztikai módszer a lakosság anyanyelvi és egyéb demográfiai jellemzőit illetően. Az oktatás-statisztikai adatközlések rendszeressé válásáig szórványadatokból, 1963-at követően teljes adatsorokból építkeztünk. A grafikus módszert az iskolahálózati térkép képviseli. Éltünk a szociológiai módszer adta lehetőséggel is, amit az életút- és oktatástörténeti interjúk képviselnek. Munkánkat mindenkor az indukatív módszer, az egyesből az általánosra való következtetés jellemezte. A vertikális áttekintés mellett horizontálisan is vizsgálódtunk. Áttekintettük az elméleti és a gyakorlati nemzetiségpolitikát ,a jogszabályfejlődést, a nemzetiségi oktatás elméletének a fejlődését, az oktatási és történelmi irodalmat, a gyakorlati szervező tevékenységet, az elért mennyiségi és minőségi eredményeket, melyek egybevetésével tanulmányunk végén általánosított megállapításokhoz jutottunk. Munkánkhoz nagyrészt levéltári forrásokat használtunk, elsősorban a Pécsi Tankerületi Főigazgatóság, illetőleg Baranya, Somogy és Tolna megyék tanfelügyelőinek iratait. Széles körben használtuk az 1950-ben megalakult megyei tanácsok oktatásigazgatási szerveinél keletkezett iratokat, a végrehajtó bizottságok és a tanácsülések jegyzőkönyveit, illetőleg határozatait. Ezek között megtalálhatók az illetékes minisztériumok és miniszterek utasításai, egyéb rendelkezései, valamint az ezekre adott jelentések stb.