Füzes Miklós: Az alsó- és középfokú nemzetiségi oktatás története Délkelet-Dunántúlon 1945-1985 (Pécs, 1990)
II. A nemzetiségi oktatás szervezési gyakorlata - 4. Az alkotmány 1972-es módosításától 1985-ig - 4/a. A párt- és állami szervek kettős irányítása 1972-1978
gium bővítésének ehhez mérten történő megállapítására. Ekkor vetették fel e 9~ye 9"y német és délszláv gyakorlóiskola létesítésének a lehetőségét is. 101 A községi pártszervezetek ettől kezdődően egyre bátrabban foglalkoztak a nemzetiségi oktatás kérdésével, nemegyszer gyakorlati megoldásokat is találtak, így például Szalánta község alapszervezete 1979-ben már az eredményeket is megállapíthatta. Még 1977-ben vetődött fel egyik taggyűlésen, hogy az iskolák körzetesítése miatt a nemzetiségi (horvát) tanulók anyanyelvi oktatása Pécsett nem biztosított. 102 Kezdeményezőén léptek fel és elérték, hegy Pécsett a kertvárosi iskolában az 1978/79-es tanévtől kezdődően már oktatták a horvát-szerb nyelvet. A gyakorlati szervezés azonban nem hagyatkozott az esetlegességre, hanem a megyei tanács a fent meghatározott feladatoknak megfelelően az 1974. november 11-én tartott ülésén értékelte a nemzetiségek helyzetét és átfogóan meghatározta a tanácsi (iskolafenntartó) tennivalókat. Széles körben elvégezték a demográfiai vizsgálatokat: reprezentatív felmérést végeztek azokban a községekben, ahol a nemzetiségi lakosság számaránya a 30%-ot meghaladta. Elemezték az anyanyelvi művelődés fejlődését, feltételeit és lehetőségeit. 103 A nemzetiségi óvodák száma erre az időre 1-ről 17-re, az óvodai csoportok száma 1-ről 35-re, a gyermeklétszám 20-ról 869-re emelkedett. A 732 német és 137 délszláv gyermek azonban még csak mintegy egyharmadát képezte az iskoláskorúaknak, így a megfelelő anyanyelvi tudásszint az iskoláskort elérőknél nem volt biztosítható. Az óvodai fejlesztést nehezítette az alacsony gyermeklétszám (24 községben), vagy a nemzetiségi nyelvet beszélő óvónő hiánya (10 községben). A megye 63 iskolájában 102 nevelő oktatta a nemzetiségi nyelvet. A személyi ellátottság nem volt kielégítő, bár állandó javulást állapítottak meg. Elsősorban a német nyelvet főként német származású tanítók és tanárok tanítják (67%-os az arányuk), de már emelkedett a szaktanárok száma is. Még mindig kénytelenek voltak képesítés nélküli pedagógust foglalkoztatni (6 főt). Kedvezőbb volt a helyzet a délszláv iskolákban, ahol a szaktanárok 48%-os arányt képviseltek, képesítés nélküli pedagógust pedig nem foglalkoztattak. A továbbfejlődés objektív akadályának tekintették a községi tanácsok felfogását, mert kevés állást hirdettek nemzetiségi pedagógusok számára. Gondot jelentett, hogy a nemzetiségi tanulócsoportok zöme alsótagozatos, ide pedig szaktanár nem alkalmazható. A megyei művelődésügyi osztály c gondok megoldására hívta fel a községi tanácsok és az iskolaigazgatók figyelmét. További gondot jelentett az anyanyelvi óráknak csatlakozó órában való kezelése. A felhívás ezeknek az órarendbe történő beépítését is tartalmazta. A felszereltséget tekintve a nemzetiségi iskolák a gyengén, vagy közepesen felszereltek közé tartoztak. Egyik oka ennek az összevont tanulócsoportok léte. Fokozott figyelmet fordítottak a kisiskolák felszerelésének a javítására.
