Bernics Ferenc: Közoktatás és tanügyigazgatás Baranya megyében 1945-1985 (Pécs, 1989)
B. Az iskolák államosítása
szagos ügy lett, mivel az érdekeltek egyházi főhatóságukhoz fordultak jogorvoslatért. Más vitatott kérdésekkel együtt ez is a „Vegyesbizottság" elé került, és az itt született megállapodás értelmében a beceiai és rózsafái harmóniumokat visszaadták a református egyházközségek tulajdonába. A tanteremhasználat kérdésében olyan döntés született, hogy azokban a községekben, ahol református templom volt, a tantermek további használatának lehetőségét elutasították. 60 Vita volt a Pécsi Izraelita Népiskola államosításánál, melynek megoldását az Országos Izraelita Iroda „észrevétel" formájában a VKM-től kérte. A Pécsi Izraelita Hitközség ugyanis 1949. március 20-án tiltakozott az ellen, hogy a Tímár utcai „szeretetház" két szobáját államosították. Ezt a romos épületrészt az egyházközség a JOINT segítségével a háború után helyreállíttatta és ideiglenesen gyermekotthon, majd tanterem céljára a városi tanácsnak átengedte, de most a több mint 100 idős, beteg ember elhelyezése céljára visszakérte. 61 Kérésüket teljesítették. Módosította a VKM a volt görögkeleti (szerb) népiskolák államosítását is. Ezek az iskolák - az 1925-1930 közötti években a szerb lakosság Jugoszláviába történő áttelepülése folytán elnéptelenedtek, s a bizottság az épületeket és telkeket állami tulajdonba vette (pl. Erdősmecske, Somberek, Lánycsók, Görcsönydoboka), de a görögkeleti egyház képviselőinek „észrevételezésére" a VKM az államosítást visszavonta, a görögkeleti egyház tulajdonjogát visszaállította, és iskolai célú használatukért bérleti díj fizetését rendelte el, pl. Somberekén. 62 Azokban a községekben, ahol az államosítás időpontjában templom nem volt és az istentiszteleteket az iskolák tantermében tartották, a kéttagú államosítási bizottságok az egyházi célú használatot a jegyzőkönyvben rögzített feltételekkel engedélyezték. Jellemző példa erre a Drávasztára-Lajostanya-i iskoláé: „Megállapítja a bizottság, hogy ... az rk. egyházközség az 1948. évi XXXIII. tc. hatálybalépésének időpontjában az iskola tantermében havi egy alkalommal misét mondatott. Figyelemmel arra, hogy a legközelebbi rk. templom az iskolától kb. 7 km távolságra fekszik, a bizottság a tanterem fenti mértékben való igénybevételéhez hozzá-