Bernics Ferenc: Közoktatás és tanügyigazgatás Baranya megyében 1945-1985 (Pécs, 1989)
D. Iskolakörzetesítés és tanügyigazgatás 1945-1985
A tervezett létesítmények („naturáliák") megvalósulása az alsófokú oktatásban a következőképpen alakult: 71 - Az előirányzott 3250 óvodai férőhellyel szemben 4500 készült el (138%)- Az ált. iskoláknál 166 osztályterem-fejlesztés volt előirányozva, s megvalósult 264. Ennek a „túlteljesítésnek" viszont az volt a „szépséghibája", hogy 20 tervezett tanterem (Mohács: 12, Siklós: 8) felépítése nem fejeződött be, és 80 osztályterem építés nélkül, más iskolai helyiségek (előadók, szertárak stb.), vagy más intézmények (pl. műv. otthonok) igénybevételével „létesült". A hivatalos statisztika szerint ezért, valamint az avulás és iskolamegszüntetések következtében az osztálytermek száma csak 48-cal növekedett. (L. : 3. sz. melléklet.) Költségvetési (üzemeltetési) tekintetben jelentős gondokkal kellett számolni ebben a tervidőszakban. A fejlesztésekhez szükséges bér és dologi költségeket már a tervkészítés idején a PM jelentősen csökkentette. Ez a tény elsősorban a vidéki (községi) iskoláknál, a terven felüli fejlesztéseknél okozott súlyos problémákat. Az iskolareform végrehajtásából adódó minőségi követelmények és az áremelkedések miatt az ált. iskoláknál jelentősen megnövekedtek a dologi kiadások. A pénzügyi osztály értékelése szerint 1976-ban a tervezett 39 millió Ft-tal szemben a tényleges dologi kiadás 45,8 millió, 1980-ban pedig már 90,7 millió Ft összeget tett ki. Az egy tanulócsoportra jutó dologi kiadás 1976-ban 21,8 M Ft, 1980-ban már 49,6 M/Ft volt. Ezek átlagértékek, melyek a megyén belül - 13,6 ill. +23,2 M Ft szóródást takartak. A napközi otthonoknál igen nagy volt a „felfutás": az ellátottság 34,1%-ról 40,7%-ra emelkedett, s meghaladta az országos szintet. A napközi otthonok működési költségei az 1976. évi 43 millióról 57 millió forintra nőttek 1980-ra. Az egy napközis csoportra jutó átlagköltségek ez idő alatt 96,8 M Ft-ról 117,2 M Ft-ra emelkedtek. 72 Az oktatási alágazat növekvő kiadásait a PM ill. OM csak részben ellentételezte, s jelentős mértékben fokozott takarékossággal, hitelátcsoportosítással kellett ezt fedezni. A nehéz helyzetre és ezzel összefüggően - inplicite - a kisiskolák megszüntetésének lehetőségére (igényére) utal a Baranya Megyei Tanács munkájáról a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnö-