Bernics Ferenc: Közoktatás és tanügyigazgatás Baranya megyében 1945-1985 (Pécs, 1989)

C. A közoktatás tanácsi irányítása, igazgatása és felügyelete

ni az iskolavezetést, munkaközösség vezetőket, de erre ritkán ke­rült sor.) - Gyakran a felügyeleti tapasztalatok, információk nem jutottak el az illetékes szervekhez, vagy csak rendezetlen „ömlesztett" for­mában, amelyből nehéz volt kigyűjteni, hogy milyen feladatot kell megoldania a helyi tanácsnak, járási hivatalnak, ill. a megyei szakig, szerveknek és az iskola vezetőjének. A 70-es évek végén és a 80-as évek elején az 1972-es oktatás­politikai párthatározat, a közigazgatási rendszer átszervezése, az oktatási intézményekben az új dokumentumok (nevelési-oktatási tervek, rendtartások) bevezetése nyomán egyre erősödő pedagógiai önállóság, a közoktatás-irányítás és felügyelet alapvető változtatá­sát követelték a gazdasági, politikai életben egyre erőteljesebben megnyilvánuló új folyamatok (piacorientált gazdálkodás, demokra­tizmus erősödése stb.) is. Az oktatásirányítás egész rendszerének javítását, korszerűsítését már az MSZMP KB 1982. április 7-i állás­foglalása is hangsúlyozta. Az állásfoglalásban szerepel, hogy „javí­tani kell az általános felügyelet és a szakmai felügyelet összhang­ját", csökkenteni kell a szakirányításban felduzzadt adminisztrációs munkát, amely az intézményekre is bürokratikus terheket ró, az irányítás módszerének, szakszerűségének javításával is ösztönözni kell az iskolák önállóságának erősödését. A nevelőtestületek szere­pét a szakmai döntések előkészítésében fokozni kell. „Meg kell sza­badulni a túlszabályozó, a pedagógiai munkát is államigazgatási módszerekkel irányító munkastílustól" stb. Ezek a helyes célkitű­zések már érvényesültek az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény megalkotásában, ill. ennek végrehajtásáról szóló 41/1985. (X. 5.) sz. minisztertanácsi rendeletben. Közülük újszerűségük miatt megem­lítem az iskolatanácsokra és a szakfélügy életre-szaktanácsadásra vonatkozó rendelkezéseket. A tanácsi irányítással kapcsolatban vi­szont nyitott kérdések is maradtak, mivel a törvény a tanácsokról szóló 1971. évi I. törvényt és végrehajtási utasítását nem módosí­totta. A kétszintű tanácsi irányításra való áttérés pedig az oktatás­irányításban és felügyeletben igen jelentős változásokat, problémá­kat vet fel.

Next

/
Thumbnails
Contents