Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Tanulmányok és forrásközlemények a külföldre szakadt és külföldön élő magyarság történetéből - KISS Z. GÉZA: Drávaszög és Szlavónia református egyházai a 19. századi civilizációváltás idején 1817, 1886

A templomba járó híveket és gyermekeket megdobálták, akik sem a templomba, sem pedig az iskolába azóta nem mernek elmenni. „A horvátok bátran hirdetik, hogy addig nem nyugszanak, míg minden magyart ki nem irtanak."

42 A magyarok félelmét a püspök indokoltnak tartja, mert a horvátok állandóan fegyverkeznek, a hatóságok pedig szemet hunynak e felett. Egyben az események valós okára is felhívja a figyelmet. Állítása szerint az erdei jogért (prava) lázonganak. Miután azt most rendezik, és a magyar parasztok birtokaik arányában arra jogot tartanak, a horvátok viszont arra hivatkoznak, hogy annak idején, amikor a magyarok a birtokot megvásárolták, az erdőt nem adták el. A püspök szerint az ellentéteket kívülről igen „előkelő" bujtogatok szítják. A püspök egy másik jelentésében a magyar tannyelvű iskolák létjogosultságát konkrét példákkal támasztja alá. A nagy-piszaníczai ev. ref. magyarok sírva panaszkodtak előtte, hogy már odáig jutnak, hogy a gyermekeik őket, ők pedig gyermekeiket nem tudják megérteni, mert mint földművesek leginkább kint a mezőn vannak, gyermekeikkel keveset foglalkoznak, a nem református gyermekek pedig sem az iskolában, sem a templomban, sem a szomszédban nem hallanak egy magyar szót sem.

43 Daruvárról Földvári Jenő lelkész jelenti, hogy „a horvát nemzeti mozgalmak nyomasztólag hatottak, amelyektől néhány a fenyegető asszonylevélre megijedt, de bátorításomra ismét szembeállott az akadályokkal".

44 Természetesen a községekben az atrocitások különböző módon és hevességgel nyilvánultak meg. Korencsánban amikor az új magyar iskolát megnyitották, ugyancsak elszabadultak az indulatok. Szerinte „nehéz azonban elejét venni annak, hogy a szomszéd községekből az iskolába menő gyermekek ne háborgattassanak és bántalmaztassanak a lakosság vadabb elemeitől, aminek megelőzésére, esetleg a megtorlás kieszközlésére megadtam a tanítónak az utasítást".

45 A tanítók és a református papok voltak a magyar tannyelvű iskolák fő támaszai és támogatói, de a szenvedői is. Többségüket nem a nacionalista indulat vezérelte, hanem a magyarságukhoz és az anyanyelvükhöz való ragaszkodás. Ők látták az „első vonalban", hogy a kisebbségben, szétszórtan élő magyaroknak a gyermekei közül sokan iskolai oktatásban nem részesülnek, mert a horvát iskolákba felveszik ugyan őket, de aztán egy-két hónap múlva kiszorítják, mint tanításra alkalmatlanokat, mivel a horvát nyelvet nem ismerik. Margitai József, a Julián iskolák szervezője 1904-ben szlavóniai körútjáról beszámolt és a magyar iskolák szükségességét az alábbiakkal indokolta. Olyan vasúti alkalmazottakkal is találkozott, akik már több évtizede élnek Szlavóniában, az anyaországtól teljesen elszakadtak, és már érzelmileg sem kötődnek a hazához. A magyar nyelvet kezdték elfelejteni, „mert csak hivatalos érintkezésnél és főképpen írásban használták azt, míg a társalgás nyelve náluk inkább a német vagy horvát, mint a magyar".

46 Az itt élő magyar tisztviselők is hasonló körülmények között éltek, így a magyarországi elöljáróik és a politikai vezetők 42 u. o. 43 OL K-26-1904-XVIII. 903. 44 OL K-26-1909-XVI. 116. 299. p. 45 U. o. 300. p. 46 OL K-26-1910-XVI. 247. 155. p.