Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Tanulmányok és forrásközlemények a külföldre szakadt és külföldön élő magyarság történetéből - KISS Z. GÉZA: Drávaszög és Szlavónia református egyházai a 19. századi civilizációváltás idején 1817, 1886

jelentőségét kívánta hangsúlyozni, hanem a politikai előnyét is. Egy évtizeddel később 1904-ben írt jelentés megerősíti a korábbiakban tett megállapításokat, amely szerint a magyarság létszáma különösképpen a városokban és a közlekedési központokban növekvő tendenciát mutat. E régió jelentőségét a politikusok nem a magyarság létszáma, hanem a gazdasági előnyök alapján ítélték meg. Ennek tulajdoníthatjuk, hogy 1895-1904 között „tervszerűen folytatódott" a telepítés boszna-gradiákai, dubiczai, urujavori, derventi, teéanji, zeniczai, Sepcei, banjalukai, novii és zvorniki kerületekben 1054 családot telepítettek le, 5712 lélekkel 13093 hektár területen.

10 Varga Gyula miniszteri tanácsos szerint azonban politikailag elhibázott lépésnek tekinthető, hogy a kivándorlást általában nem ide irányították, mert a gazdasági előnyöket itt lehetett volna leginkább kihasználni. Azokra a zsidó kantinosokra és szatócsokra hivatkozott, akik az occupatio adta előnyöket kihasználták, letelepedtek és a századelőn már az ügyesebbek 2000-3000 hold földdel rendelkeztek.

11 Varga szerint, ha a Boszniába irányuló kivándorlás nagyobb mérvű lett volna, „abban az esetben az amerikai kivándorlás veszedelme elmarad, s az erőnk, vérünk, mely most jóformán semmi haszonra az Újvilágba elfolyik, a magyarság hatalmát vitte volna diadalmasan dél felé, folytatva az árpádok nemzeti politikáját..."

12 Aligha kétséges, hogy az elemzés téves, mivel lebecsülte az amerikai kivándorlás méreteit, és azt sem vette figyelembe, hogy ekkor már Szlavóniából is sokan kivándoroltak az USA-ba. A fenti idézet illuzórikus és nacionalista jellegét, úgy gondolom, nem kell külön hangsúlyozni. Kutatásunk súlypontját a szlavóniai vármegyékre helyeztük, mivel a dél-dunántúli kivándorlók többsége oda vándorolt. A kivándorlás első hulláma az 1850-es évektől számítható, de szórványosan már a korábbi években is érkeztek telepesek. A baranyai, a somogyi és a tolnai szegényparasztok, akik csak néhány hold földdel rendelkeztek, többnyire azonban csak az 1850-60-as évektől vették kezükbe a vándorbotot. Erről a kisebb népvándorlásnak tűnő migrációról azonban nem rendelkezünk olyan gazdag levéltári forrásanyaggal, mint az amerikai kivándorlásról. Ezen kívül az utóbbinak szinte könyvtárnyi az irodalma, mivel történészek, politikusok, közgazdászok, írók, szociológusok és a közigazgatás felelős vezetői fejtették ki véleményüket e társadalmi jelenségről. A Szlavóniába irányuló kivándorlást lényegében hosszú ideig nem is tekintették kivándorlásnak, hanem olyan migrációnak látták, amelynek a gazdasági és a politikai következményei a magyarság részére mindenféleképpen hasznosak lehetnek. Az USA-ba irányuló kivándorlás elemzése és főképpen értékelése - a századelő évtizedében - döbbentette rá a kivándorlás kutatóit a súlyos mulasztásra, a szlavóniai telepítést valójában ekkor értékelték át kivándorlássá. Ha a Dráván túli területekre kivándoroltak társadalmi összetételét vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy az elsősorban az agrártársadalmat érintette. Először a déldunántúli uradalmak cselédei vették kezükbe a vándorbotot. A Jankovich és a Draskovics család birtokai a Dráva mindkét oldalán megtalálhatóak voltak. Magyarországi birtokaikról, de más uradalmakból is szívesen alkalmaztak cselédeket, mivel gazdasági ismereteikkel elégedettek voltak, de a szorgalom és az 10 U. o. 176. p. 11 U. o. 178. p. 12 U. o.