Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Tanulmányok és forrásközlemények a külföldre szakadt és külföldön élő magyarság történetéből - KISS Z. GÉZA: Drávaszög és Szlavónia református egyházai a 19. századi civilizációváltás idején 1817, 1886

templomukat „nem egészlen, tsak némelly repedéseibül" megjavíthassák és bedeszkázhassanak egy korhadt haranglábat az „esőzések ártalma ellen".

3 A nehéz idők elmúlta után viszont már olyan adalékokkal találkozhatunk, hogy egyre jobban zsugorodik a hívek adakozó-tehervállaló készsége. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a lelkész törvényes fizetését csak „urasági assistentiával" tudja beszedni, bár aratástól karácsonyig járja ősi szokás szerint a házakat. Az asszonyok-lányok itt is kedvelik a bársonyt, finom vásznat, selymet, de mindezekből alig jut valami az úrasztalára, holott az eltartottak száma a 19. század közepétől gyorsuló ütemben csökken.

38 Mindez belejátszik abba, hogy Vörösmarton, a régi nádfedeles parókia helyére csak 1859-1860-ban tudták felépíteni a cseréppel fedett új parókiát és melléképületeit. Erről tanúskodik az is, hogy 1866-1870 között, négy év alatt tudták csak felépíteni a 13 öl hosszú, 6 öl széles templomot, 18 öles karcsú tornyával. Ez az idő Kórógyon 1 év, Szentlászlón 9 hónap volt. Bizonyos mértékig vigasztaló, hogy legalább az iskola felekezeti jellegének megőrzéséhez ragaszkodtak, és annak élére 1865-ben a 3 évenként változó akadémikus rektorok helyett állandó tanítót állítottak. Tanítványainak száma 1885-ben 39 fiú és 32 lány volt. A szlavóniai gyülekezet emiékei A Dráva túlsó oldalán, a néhai királyi Szlavónia területén mindössze négy község „szigetmagyarsága" tudta átvészelni napjainkig a történelem viharait, hiszen ez a terület az eretnekmozgalmak, a hitviták, az értelmetlen testvérharcok földje volt a bogumilok megjelenése (10. század), illetve a római és a görögkeleti egyház szétválása (1054) óta. A rettenetes múlt árnyéka borult a keserves török századokra éppen úgy, mint az első és második háborút követő népgyilkos időkre, vagy napjainkig beláthatatlan következményű szenvedéseire. Közülük Haraszti (Hrasztin), Kórógy (Korog), Szentlászló (Laslovo) nevét ismertté tették a hadijelentések, de Magyarrétfalura (Retfala) már nem gondol senki, mert rég elnyelte a gyorsan fejlődő Eszék. Haraszti Földesurai eredetileg a csepini Adamovichok voltak. A hagyomány szerint a gyülekezet először Koprivnában volt, onnan került a régi Harasztiba, ahol még 1866-ban is megvolt a templom helye, s onnan költöztek 1730 körül végleges helyükre. Lélekszámuk 1817-1886 között 779-ről 602-re csökkent. Szerepet játszhatott ebben a lelkész által említett 1836. és 1873. évi kolerajárvány, de a regenerálódást már az öregedő társadalom fékezte. 1768-ban épített, első kőtemploma még famennyezetű, de az 1793-1795 között épült templomban a festett kazetták már másodlagos fukciókban találhatók meg a „legénykarzat" mennyezetén és mellvédjén. 37 Baranyai Júlia, 1977. 183. p. 38 RL PL. 1886. Vörösmart. Az 1857. évi állami összeírástól 1885-ig a lélekszám 100 fővel csökkent, 904 főre.