Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Tanulmányok és forrásközlemények a külföldre szakadt és külföldön élő magyarság történetéből - KISS Z. GÉZA: Drávaszög és Szlavónia református egyházai a 19. századi civilizációváltás idején 1817, 1886

Keő (Kő) Aki tudja, hogy a Baranyavártól nem messze fekvő településen, a híres kövi monostorban, a középkorban fontos hiteleshely működött, hogy a szekcsői Herczeghek birtokában lévő községben, Hunyadi Mátyás még országgyűlést tartott, az szoruló szívvel olvashatja csak a nyilvánvaló pusztulás képeit e 19. századvégi híradásból. Rossz érzésünkön az sem segít, hogy Fényes Elek Geographiai Szótárában legalább annyi jót tudott még róla mondani 1851-ben, hogy „Vörös boráról híres". Már 1817-ben is elhanyagolt gyülekezetről és templomról tájékoztat az akkori lelkész.

22 Nem ritka jelenség, hogy különböző korban és eltérő módon szerzett úrasztali kannák magassága és űrtartalma eltérő, de aki egyszer is látta a református úrasztali edények gondos mosását-törlését, az csak török eredetre gondolhat, ha ezt olvassa a kői kannákról: „... nyílásuk olly szűk, hogy kézzel bele járni nem lehet". Itt régiek a textíliák,

23 és 1817-ben még csak egy „kisded zsebbeli forma, mushelin (muszlin) veres kendőcske" képviseli a modern anyagokat. Bádogból vannak (díszes terítő nélkül) a keresztelő edények néhány rosda rakta (sic) lyukakkal". A lelkész lakása már 1817-ben 3, padlós és festett (!) szobából, téglás padozatú előszobából, téli konyhából, egy „térös" (lisztet, kásafélét, hordós káposztát stb.) tartalmazó nagyobb és egy kisebb éléskamrából áll. 1886-ban még állnak az udvar talpas technológiával épült (jó állapotban lévő) gazdasági épületei. Iskolája a népesség gyors fogyása miatt tágas ugyan, de felszerelése ósdi, padjai rozzantak, világítása kriminális. Hasonló a tanító szolgálati lakása is, de az elöljáróság „nem igyekezett lakhatóvá tenni", mert elvesztette már a jövő iránti felelősségtudatát. A gyülekezetben nincs szó szegénységről, csak a közügyektől való elfordulásról, amely az egykés mentalitás egyik árulkodó tünete. Kopács Vagyonos település a 19. század végi drávaszögi községek között az 50 telket számláló község, amelynek nincstelenjei is jó keresethez juthatnak az év minden szakában a szlavóniai uradalmakban. „Aki szorgalmas, takarékos előre mehet és megy is" - írja híveiről a lelkész. Azután telkes híveire gondolva hozzáteszi még azt is, hogy a birtokosokból álló „kösségnek" sok szénát termő rétje, erdeje, bő halászatot biztosító vize van... Jómódról vallanak legrégibb úrasztali edényei is. Egyik öblös boros kannáján ez az írás olvasható: „Kálótzi kompánia tsináltatta Kopáts Helységnek, 1769". 1773-ból és 1809-ből való kelyhei aranyozottak, de kifogástalan állapotban vannak a felszeletelt kenyeret tartó és borító tányérok, az úrasztali bor szállítására való korsók is. Nem hiányozhat itt sem a készletből a selyemből készült, arany 22 RL PL: 1817. Keő. Az úrasztalához tartozik egy rézpohár „az arany és ezüst futtatásokról egészlen szabadulva", de még ennek is az a felirata: Ekklesia Refta (Reformata) fieri curavit, Anno 1779. 23 RL PL. 1817. Keő. A leltárban szerepel egy fehér vászonabrosz, fekete pamutcsíkokkal, és egy öregebb társa, amelyen „...az magából szőtt koczkák már nem igen látszanak".