Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Tanulmányok és forrásközlemények a külföldre szakadt és külföldön élő magyarság történetéből - SZILI FERENC: Kivándorlás Délkelet-Dunántúlról Horvátországba és Szlavóniába (A kisebbségben élő magyarok sorsa)

A bukovinai magyarok - minden németesítő széliem ellenére - híven őrzik magyarságukat, 1869. A kis Bukovina ege alatt, a Magura tetőitől öt óra járásnyira kezdődnek a húsz ezernyi székely-magyarok falvai, olyan istenadta egymásutánban, minőt csak a pezsgő keleti vér testvérisége szülhet. Istensegíts, Fogadjisten, József-, Hadik-, András-, és Laudonfalva, - ezek a nevei az alig pár éve múlt századéves magyar helységeknek. Galambfehér házak látszanak már messziről, s oly jól esik idegenektől hallani, hogy ott magyarok laknak, mert arról híresek, hogy a tisztaságnak egyedül ők az igazi barátjai-képviselői e kis bábeli nyelvű országban. Laknak itt minden nemzetiségből, legkevesebben vannak a magyarok és a németek, túlnyomó számmal a szapora oláhság. Szellemre középszerű czivilizácziót - műveltséget - csakis a németek és magyaroknál találhatni. A német és magyar nép a legjobb egyetértésben él, habár itt is felütötte már sokszor - és felüti most is - magát a germanizáló szellem, és miért, miért nem, csak a magyarokat szeretné magához ölelni, mintha a nap azért sütne a németségre, hogy feladatuk legyen: valahol egy magyar létezik, elnyelhetni. Tudják az indító kezek, miért teszik azt: általános hit uralkodik az oláhokra nézve, hogy semmiféle erő nem képes középkori állásukból kimozdítani. A germanizátorok tehát próbát sem kísértenek vele, de itt van - mondják - a magyarság. De a magyar népben is megvan az ellenállás. Annyira vele születik ez mindegyikkel, s hála gondviselőnknek, oly nagy összetartást fejt ki a csekély számú magyarság, hogy minden kigondolható próba és erőlködés daczára, melyet 1853-tól egész mai napig gyakorolnak, sziklaerős testvérek maradtak ők. S ha talán... az orosz uralom alá vinnék is, még akkor is magyarok maradnának. E csekélynyi nép fennmaradása annyi idegen elem közt, távol a testvérhazától, elég bizonyság arra nézve, hogy a magyar nép nincs pusztulásra szánva. Szokás, erkölcs, öröm, bánat, mulatság minden olyan magyar, mint itthon az anyahonban. Forrás: László Mihály, 1869. 554. p. 50. Az istensegítsi születésű László Mihály a bukovinai magyar népdalok érzésvilágát jellemzi. Dalszövegek közlésével bizonyítja, milyen erős bennük a honvágy, 1869. Népköltészetük, illetőleg dalaik, legtöbb hasonlatosságot a székely népdalokkal mutatnak, magukba oltva a „sírva vigad a magyar" egyetemes daljelleget. Vannak köztök egyesek, vagy legalább voltak, kik a verset csinálják, s aztán mindnyájan alkotják mellé a nótát s mind a hat falu énekli. Nyáron a mezők virányai, télen pedig a fonóházak és barátságos összejövetelek zengenek az énekek