Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Tanulmányok és forrásközlemények a külföldre szakadt és külföldön élő magyarság történetéből - SZILI FERENC: Kivándorlás Délkelet-Dunántúlról Horvátországba és Szlavóniába (A kisebbségben élő magyarok sorsa)

Az 1865-1866-os éhínség és a kolera népi emlékezete Bukovinában és az onnan elszármazott dévaiak között. 1935. évi lejegyzés. ...A második kolera megjelenését rossz időjárás előzte meg, melynek során az elvetett gabonák megsemmisültek. A sok eső miatt takarmány sem lett, illetve elrothadt. A szalmával fedett épületek szalmáját - mint keresett takarmányt - megetették, vagy eladták. De eladták a házak fedelét is, hogy málét vásárolhassanak. Minden megdrágult, főleg az élelem. Egy korec terebúza ára 3 forint volt és 14 forintra ugrott. A jószág ára meg lement. Egy jó tehénért, amely 20 forintot ért,.alig adtak 3 forintot. A szegények a környékbeli román és rutén falvakban koldultak. Az is nagy dolog volt, ha jóllakhattak. A korec terebúzáért egy fálcsa földet adtak. Többen összeállónak és marhát vágtak le, csak húst ettek. Az esős időben buján növő vadrepcét megszárították, megőrölték, korpával összekeverték, ebből sütöttek kenyeret. A szegény iskolás gyermekekről a papok gondoskodtak. Naponta legalább egyszer meleg ételt igyekeztek nekik adni. A gazdagok nem szegyeitek ismerőseiktől egy karéj kenyeret kérni. Ebben az időben született a mondás: Szűk, mint a vett málé! (Ha valami nem kiadós.) ... 1865-ben is rossz termés volt, - ami a közönséges terményeket illeti - , de hagyma termett bőven. A megnyílt moldvai határon a hagymát vígan szállították a románok részére. Cserébe kukoricát kaptak, így volt élelem a kitelelésre. 1866-ban jó rozstermés volt, a kukorica kapálást új rozskenyér mellett végezték. Sajnos újból jelentkezett a kolera. Az öregek - visszaemlékezve a kolera borzalmaira - rémítették a népet. Nagyon sokan menekülni kezdtek. Igy Szőts János, Istensegíts bírája is. Őt is, meg sokakat, út közben érte a halál. A hatóságok ebben az időben erélyesen léptek fel a kolera terjedésének megakadályozására. A fertőzött falvakat lezárták. Egy-egy községben átlag 200-300 ember halt meg. Forrás: László János, 1935. 111-112. p. 41. A 79. századi kolerajárványok népi emiékezete Bukovinában s onnan elszármazott dévaiak között. 1935. évi lejegyzés. A kolera... hasmenéssel kezdődött. A széklet véres, majd vízszínű és fehér pettyes lett. A betegek rohamosan legyengültek, erős hányinger kínozta őket. Alsó és felső végtagjaik összehúzódtak és erős láz keletkezett. Hangjuk elveszett, beszédjük nyöszörgő lett. Szemük beesett, fekete karikák vették körül, arcuk györtelmet árult el. Ez az állapot egyeseknél csak egy-két óráig tartott, sokan azonban napokig elkínlódtak. A hasmenés és a hányás megszűnése azt a csalóka reménységet keltette, hogy az illető a bajon túl van, de az állapot rosszabbodott, mert nagy szomjúság vett erőt a betegen, teste viaszsárga lett, kihűlt, görcsösen összehúzódott és a vég nem volt feltartóztatható. A beteget a földre fektették, két-három ember a kifeszített meztelen testet dörzsölte. Utána kefével való dörzsölés következett. A legtöbbön azonban segíteni nem tudtak.