Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Tanulmányok és forrásközlemények a nemzeti és nemzetiségi kérdés történetéből - SAROSÁCZ GYÖRGY: A Pécs környéki bosnyákok (horvátok) állattartása

a juhásznak élelmet vinni és néhány napot ott tartózkodni, hogy a legeltetést ellenőrizzék. Ettől kezdve a birkákat tavaszig ismét a falu határában legeltették. Ilyenkor a juhokat esténként nem hajtották haza, hanem a saját felkért gazda leendő gabonaföldjén altatták őket, hogy trágyázzák a földet. Ezért a gazdák a juhásznak külön fizettek. A trágyázást ideiglenesen felállított karám segítségével szakaszosan végezték. A karám szállítását mindig a földtulajdonos vállalta. A gazdák a juhtrágyát tartották a legjobbnak és legerősebbnek. A trágyázás több éven át hatásosnak bizonyult. A juhokat télen, rossz idő esetén is néhány órára kihajtották, mert az az istállózást nem szívesen tűrte. Ha nagy volt a hó, és semmi „rágcsálni" valót nem találtak, a ki nem vágott kukoricaszárra hajtották őket. A mély hóban a birka szamár nélkül nem volt hajlandó törtetni: a juhász ilyenkor karjába vette a legkisebb bárányt, akit az követett, a többi juh meg ment utána. Az állattartást kizárólag a ház gazdája tartotta kézben. Nőket az istállóba nem engedtek be. Segítői a család férfi tagjai voltak. A szarvasmarhát naponta kétszer (reggel és este), a lovakat és igázó jószágot munka idején háromszor etették. A tenyésztésre szánt állatokat közösen választották ki, mindenkor a fajta tulajdonságai szerint, de a legfontosabb lényeges kiegészítőnek az állatok takarmányozását tartották. A növendék állatok nevelésére szoptatás és elválasztás ideje alatt különös gondot fordítottak, mert a gazdák többsége nem szívesen nevelt korcs állatot. Legelő, rét, makkoltatás A 18. század első évtizedében készült határleírásokban mindenütt azt olvashatjuk, hogy a falu határát dombok, völgyek, csalitosok, bokrok tarkítják.

35 A török kiűzése után a kis számú lakosság a község határát nem képes megművelni. A néhány visszatelepülő és az újonnan érkezők gazdálkodását az 1704-1711 közti évek eseményei még bizonytalanabbá tették. Ez arra kényszerítette a jobbágyokat, hogy elsősorban állattenyésztéssel foglalkozzanak, mert a haszonállatok nemcsak menekülésben voltak nagy hasznukra, de a táplálkozásukat is segítették. Ennek tulajdonítható, hogy e települések határai elsősorban legelőre hasonlítottak. A székesegyházi uradalom alá tartozó öt község 1733-as összeírása szerint a legelők a ligetek és az erdők között voltak. Ezenkívül a parlagon lévő földeket is hasznosították, a rétek jó és elegendő szénát adtak, az a jószág számára elegendőnek bizonyult.

36 A többi község körülményei és adottságai azonosak voltak, mert e falvak földfelszíne között nagy eltérés soha nem volt. A legelők és a rétek minőségéről azonban nem tudunk semmit. Az 1767-es urbárium nem határozta meg, hogy a földesúr a jobbágyok számára mennyi legelőt köteles biztosítani. Csupán azt írja, hogy a „Jobbágyok Marháinak (a' mennyire a' Határ fogja engedni) elegendő legelő Mezejek légyen, melyből vonyó Marhák számára földes Uraságnak Tudtával, és Engedelmével Fricsy Á.: A pécsi klérus birtokainak telepítésügyi összeírása 1733-ban. In.: Baranyai Helytörténetírás 1978. Szerk.: Szita László. Pécs, 1979. 151-204.p. Németi 188-189, Kökény 162, Pogány 163, Szalánta 180. 36 Ua.