Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)
Források és tanulmányok a gazdaság, társadalom és politika történetéből - SZITA LÁSZLÓ: „A század legkeményebb, legvéresebb csatája" (1691 .aug. 1-31.) Dokumentumok a szalánkeméni csata történetéhez
vel belátták, hogy nem kívánatos az ellenséget ilyen előnyös helyzetben és jól megerősített sáncban megtámadni, az sem volt lehetséges, hogy a császári hadsereget ugyanilyen módon állítsák fel a Dunától a Száváig, hogy körülzárják s így megakadályozzák a legeltetést, mivel a távolság túl nagy, s nem tudnák az egész területet elfoglalni anélkül, hogy nagy réseket ne hagynának, melyeken keresztül az ellenség bizonyosan zavarná a szükségleteink megszerzését, melyet Szalánkeméntől kellene elérni szárazföldön. Ezért tehát 14-ón visszavonták a hadsereget, világos nappal, az ellenség szeme láttára a Dunáig, a tábort félórányira onnan elhelyezve a folyónál lévő magaslaton, azután ott maradtak pihenni a következő napon, részben mert sok embert kimerített a kimondhatatlan hőség, részben, hogy az ellenséget megtévesszék és a menekülés minden gyanúját kizárják. 16-án a hadsereg egy órányira feljebb ment, de más nem törtónt, kivéve némi lövöldözést, ami azonban nem akadályozta meg a menetet. 17-én jó korán feltűnt az ellenséges hadsereg a táborunk előtt, de hasznosnak látszott az élelmünkhöz közeledni a kis hajóhaddal, melyet a mieink bárkákból alakítottak ki, részint, hogy az ellenséget megelőzzük, azonfelül nem volt túl alkalmas a hely, ahol akkor állt; a hadsereg három oszlopban indult csatarendben, az ellenség arcvonala felé vonulva a Duna mentén felfelé. Bár (az ellenség) igyekezett néhány ezer lovassal behatolni a mieink közé, jól felszereltek voltak és hátvéddel is rendelkeztek; különösen Styrum gróf lovastábornok jó vezetésének köszönhetően, valamint Hofkirchen gróf tábornok állandó ágyú- és puskatüze mellett rendben folytatták a menetet, hogy elérjék az óhajtott tábort, és szép rendben elhelyezkedjenek abban. Másnapig nem hallottunk mást az ellenségről, mint hogy a mieink megfigyelésére szánt ellenséges avanguardia 3 elmenekült (nem tudni mitől félve), lovasok nagy száma éjfél felé olyan sietséggel vágtatott végig a táborunk mellett, hogy azt hittük, hogy az ellenség meg akarja kísérelni a lerohanásunkat; ezt mindenki jó előjelnek tekintette. 18-án nem volt kétséges, hogy az ellenség ezen a napon megtámad minket. A hadsereget ugyanabban a csatarendben állították fel, mint előző nap; a magaslaton háttal a Dunának a balszárny Szalánkemén 4 váránál, a jobbszárny valamilyen völgyben és szakadékban, olyan előnyösen állva, hogy kívánatos lett volna az ellenség támadása, de az messze haladt a mi hadseregünktől; azt a hírt kapva (amint gyanítottuk, néhány tőlük szökött franciától), hogy Boucquoy 5 dragonyos ezrede, egy őrnagy vezetése alatt még nem csatlakozott a hadsereghez (miközben minden neki küldött parancs ellenére, az ő szerencsétlenségére túlságosan megkésett, talán a málha iránti ragaszkodás miatt), körülvették a hadseregünktől egy órányira, és két órai harc után, mielőtt segítséget lehetett volna neki vinni, (a néhányon kívül, akik a Dunába ugrottak) mindenkit lekaszaboltak. így teljesen elpusztult néhány száz újonc Caprara és Hofkirchen ezredéből; 250 élelmiszeres szekér, melyeket mind a nagyobb biztonság kedvéért az említett ezredhez csatoltak. Ezzel a veszteséggel, bár a császár fenségének nem kevés kárt okozott, azt tekintve, hogy az említett ezred az egyik legjobb volt, mindazonáltal 2 Salakament 3 Helyesen : avantgárdé, auantquarde=elővéd 4 Salankement 5 Philipp Emanuel Bouquoy (Boucquoy) gróf ezredparancsnok, már 1688-tól, a Belgrád elleni támadástól résztvett a hadjáratokban.
