Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)
Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KIRÁLY ISTVÁN: A dél-dunántúli nemzetiségiek állattenyésztése
melési technika nagyjából azonos módja, a mezőgazdaság belső szállítási igénye eleve megszabta a lóállomány törzsrészének nagyságát. Miután a lovakat nem fenyegette oly mértékben járványos betegség, mint a hasított körmű állatállományt, a lóállomány hullámzását csakis kereskedelmi érdekek befolyásolták. Ezek az érdekek nagyrészt a mezőgazdaságon kívüliek voltak. Ilyenek például a tőkés gazdaság-ciklikus fejlődése, a világgazdasági konjunktúrák és dekonjunktúrák. A mezőgazdaság belső igényéből származó árfelhajtó tényezőt a vizsgált történeti időszakban csak egyet ismerek: a nagyobb erejű lovak iránti igény megszületése a századforduló körül, ami egyszerűen azt eredményezte, hogy a nehéz, hidegvérű lovak ára sokkal magasabb volt, mit a könnyebb, melegvérű lovaké. A nemzetiségiek lótenyésztésének történeti vizsgálatát mindezért csak néhány kórdóskörre redukálom. Talán az első helyen kell említeni azt a folyamatot, ami az 1848-as jobbágyfelszabadítás után következett be a parasztgazdaságokban, és ami azt eredményezte, hogy az eddigi ökörvontatást a parasztság a mezőgazdasági munkákban a Dél-Dunántúlon felcserélte a lóvontatással. Ez a folyamat 20-25 óv alatt zajlott le, azaz 1848-tól a múlt század 70-es évtizedéig tartott. Minderről két dolgot kell megjegyezni: 1. nem egyenletesen ment végbe a folyamat a Dél-Dunántúlon. A Dráva és Duna völgyében a mezőgazdasági vonóerő kicserélődése vontatottabb volt, mint másutt, mert a természeti feltételek bizonyos mórtékig kedveztek az ökröket szolgáltató szürke magyar szarvasmarha-állomány tenyésztésben maradásának. 2. az előzmények az ökröknek lovakra történő kicserólésénól nem azonosak a magyar és a németajkú parasztoknál. Mint arra már az előzőekben bőven utaltam, nincsenek 1848 előttre nézve pontos adataink. Mégis az 1857-es statisztikai felvételből számított mutatókkal következtetni lehet arra, hogy a német nemzetiségű parasztok ökörtartása és lótartása miben tért el a magyarok állattenyésztésétől. A Dél-Dunántúl 1857-es ökörállományának százalékos részesedósét az egész szarvasmarha-állományban hasonlítom össze ugyanilyen mutatók alapján a Völgységi járás ökörállományával. Mindez azért utal vissza az 1848 előtti állapotokra, mert a szarvasmarha-tenyésztésben a tőke körforgása 8-10 év alatt következik be, és még ha értékesítéssel, mármint ökrök értékesítésével ezt a folyamatot fel is gyorsították, az állomány struktúrájának gyors változása még sem következett be, ós ez visszautal az 1848 előtti állapotokra. A Völgységi járást pedig azért tettem meg összehasonlítási alapnak, mert ebben a járásban a német nemzetiségi parasztok állattenyésztése azt az ideális típust képviseli, amely közelebb visz bennünket a történeti lényeghez. A dél-dunántúli ökörállomány a teljes szarvasmarha-állománynak 21,4 %-át adta, a Völgységi járás ökörállmánya pedig 1857ben a völgységi teljes szarvasmarha-állománynak 22,1 %-át. A vontatásra használt, tehát a kanca- ós a heróltállomány a dél-dunántúli teljes lóállománynak 82,62 %-át adta 1857-ben, a Völgységi járásban ugyanez a mutató 82,28 % volt. Bár a Völgységi járás nem teljesen német nemzetiségű járás, mégis ezek a mutatók lehetőséget adnak bizonyos különbségek kikövetkeztetésóre. Nagyon valószínű, hogy a német telepesek több ökröt tartottak, mint a magyarok. A vontatásban használt lóállomány pedig kisebb volt, mint a magyaroknál 1848 előtt. Azt biztosan tudjuk a bonyhádi tájfajta szarvasmarhára vonatkozó kutatásaim alapján, hogy a völgységi német nemzetiségű parasztok még a múlt század 80as éveiben használták a teheneket, még pedig a bonyhádi teheneket mérsékelt igázásra. Ez a két fontos mozzanat, tehát a nagyobb ökörállomány és a tehenek