Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KIRÁLY ISTVÁN: A dél-dunántúli nemzetiségiek állattenyésztése

jármozása részleges magyarázatot ad arra, hogy relatíve miért kevesebb a ló a német nemzetiségűeknél. Azt illetően, hogy az ökröket miként értékesítették és hogy ökröket egyáltalán hízlaltak-e, ebben a pillanatban csak hipotézissel élhetünk. Itt azonban bizonyos megsejtésekre - a történeti tények segítségével - van lehetőség. A mözsi németajkú paraszt-marhakereskedőkről tudjuk, hogy már a múlt század 60-as éveiben a Duna mentében lábon hajtottak a pesti vásárokra Bonyhád környéki szarvasmarhákat. Azt is tudjuk, hogy ezeket a szarvasmarhákat Pesten a nagyváros tejellátását szolgáló, ún. lefejő tehenészetek vették. Ezekben a lefejő tehenészetekben az volt a gyakorlat, hogy a laktáció befejeződése után az állatokat meghízlalták és mészárosoknak adták el.

28 Ezek a történeti tények a következő fikciókat engedik meg: 1. a 60-as években tapasztalt jelenség korábbi gyakorlatra vezethető vissza, 2. vajon csak teheneket hajtottak a pesti vásárokra? Semmi sem zárja ki, hogy hizlalt ökrök is voltak a lábon hajtott marhacsordában, 3. majdnem minden megyében van egy olyan falu, ahol a marhakupeckedós majdnem főfoglalkozás, sőt még néha több is. Somogy megyében Csököly volt ilyen, ós éppen nekik köszönhetjük a bosnyák marha nagyarányú megjelenését az első világháború előtt. Hadd utaljak arra, hogy ennek is egészen a középkorig visszanyúló hagyománya volt. A mözsi német marhakupeceknek pedig egészen különleges szerepe volt. Ugyanis a falusi iskoláztatás általánossá válása előtt a német nemzetiségű falvakban nagyon kevesen tudtak még magyarul beszélni. Az országjáró mözsi marhakupecek ez alól természetesen kivételt képeztek, mert különben nem tudták volna mesterségüket űzni. Egyébként ők azok, akik névtelenül biztosították a bonyhádi marhának azt a szép sikert, amit a 80-as évek végén a tejtermelésben fel tudtak mutatni. A történetírás előtt egyenlőre az rejtély, hogy ezt - éppen a mözsi marhakupeceken keresztül - nem előzte-e meg a bonyhádi marhának az a másik jeles tulajdonsága, hogy vágóállatnak is kitűnő. Ezt a fikciót támogatja az a történeti adat, hogy nem csak a pesti mészárosok körében kedvelt vágóállat a bonyhádi szarvasmarha, de a bécsi mészárosok is előszerettel vásárolták, ós mindez még azelőtt alakult ki, hogy országos hírneve lett volna a bonyádi marhának. Végezetül még egy megjegyzés, amely a történeti forrásokból derül ki, hogy nem csak tolnai vasútállomásokról indultak marhaszállítmányok Pestre azelőtt, mielőtt országos hírneve lett a bonyhádi marhának, de Baranya megyei vasútállomásokról is. Persze annak, aki ismeri a térképet ós tudja, hogy a két megye határán milyen sok németajkú falu van, nem nehéz belátni, hogy a bonyhádi tájfajta szarvasmarha elnevezés történetileg kissé önkényes. Itt arra is kell utalni hogy a mözsi kereskedők még az első időben lábon hajtott marhákat úgy vitték be a köztudatba, hogy azok Bonyhád környékéről származnak. Az ilyen jellegű szarvasmarhák biztosan jelen voltak már a XIX. század közepén is például a Pécsvárad környéki falvakban. Ennek tárgyalására azonban még a későbbiek során visszatérek, mikor a tejgazdaságok kialakulását mutatom be. A nemzetiségiek lótenyésztésének jellemzésénél nem lehet a kvantitatív mutatókból kiindulni, mert azok az igazi jelleg kimutatására nem alkalmasak. Jó megközelítési módot az kínál, ha a lótenyésztés fajtaátalakulására terelem a figyelmet. Bár a nehéz lovak első tenyészkörzete nem a német nemzetiségű falKirály István: A bonyhádi tájfajta szarvasmarha kialakulása. Agrártörténeti Szemle. 1965. 4. sz.