Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KIRÁLY ISTVÁN: A dél-dunántúli nemzetiségiek állattenyésztése

a gyakorlatot. A Bonyhádi járás szarvasmarha-állománya a következők szerint oszlott meg: Borjak 3 éves korig az egész állománynak 30,73 %-a, tehenek az egész állománynak 46,11 %-a, ökrök az egész állománynak 22,09 %-a.

20 Itt tehát azt látjuk, hogy a növendókállomány kisebb, mint a tehénállomány. 1895 után pedig a helyzet megfordul. Ez egy látszólagos ellentmondás, magyarázata magában a történelemben van. Ugyanis a tolnai és a baranyai német telepesek állatkereskedelmében 1848 körül azt lehetett tapasztalni, hogy nagyobb mennyiségű szarvasmarhát vittek vásárra, mint a magyarok. Ma még csak sejtjük, hogy ennek a pénzszerzési akciónak az volt az oka, hogy nem örökös jobbágyokként települtek le, hanem szerződésesként, ós ez késztette őket a pénzszerzésre. Másrészt itt egy korábbi gyakorlatról is szó van, miszerint a tolnai ós baranyai német telepesek mielőtt elindultak ősi hazájukból, ott pénzben meg kellett váltaniok magukat a földesuraknál, és ezt a rokonság által összeadott pénzzel eszközölték ki. Van néhány adat arra vonatkozóan, hogy még a XVIII. század 80-as éveiben is vitték haza - gyalog - a tartozásaikat. Nagyon érdekes az is, hogy a XIX. század első felében a jó pénzt adó dohánytermesztésbe milyen erősen bekapcsolódott nemcsak a tolnai ós baranyai németség, de a somogyiak közül a szulokiak ós mikeiek.

21 Ez is utal arra, hogy gazdálkodásukban a kereskedés, a pénzszerzés milyen fontos volt mindig. A századforduló körül viszont már azt tapasztaljuk, hogy a növendékek százalékos aránya erősen megnőtt. Igen ám! Közben a bonyhádi tájfajta szarvasmarha igen keresett áruvá vált és ez volt, ami megkövetelte, hogy a növendékállomány felduzzadjon, mert a kereslet a századforduló körül már nem a borjakra volt nagy, hanem a tehenekre. Nagy tehéneladás mellett pedig csak úgy lehet kivédeni az ún. kivásárlás veszélyét, ha nagy növendékállomány áll rendelkezésünkre. A német nemzetiségű tolnai ós baranyai parasztok szarvasmarha-tenyésztésének egyik jellegzetessége az volt, hogy sokkal inkább alá volt rendelve a kereskedelmi érdekeknek, mint akár a magyarok vagy akár a délszlávok szarvasmarha-tenyésztése. A táblázatból kiolvasható másik jellegzetesség, hogy a német telepesek szarvasmarha-állományában - amióta rendelkezünk megbízható statisztikai felmérésekkel - a tehénállomány mindig nagyobb súlyú ós jelentőségű volt, mint a dél-dunántúli szarvasmarha-tenyésztésben. Erre utal az 1857-es statisztikai felvétel, amikor is a Bonyhádi járás (a későbbi Völgységi járás) 46,11%-os tehénarányával szemben a Tolna megyei 39,44 %-os arány állt. A német többségű nemzetiségi falvakban csak a nagy világgazdasági válság után kezdett hanyatlani a tejgazdaság, és ez egyenesen a tehénarány visszaszorulásához vezetett. Ennek okai nagyrészt abban fedezhetők fel, hogy a Völgységi járásból a bonyhádi marha szótvándorolt az egész Dél-Dunántúlra, és ezzel a magyarok állattenyésztése is átalakult. A tej dömpingáruvá vált, ára még a nagy világgazdasági válság után is igen nyomott volt. Mivel a németeknek nagy gyakorlatuk volt U.a., mint 7. jegyzet. 21 Fényes Elek: Magyarország leírása. Pesten. 1847. 44. és 50. p., valamint a szuloki dohányra nézve Jancsik Ede: Kirándulások hazánkban. Pest. 1863. 81. p.