Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KISS Z. GÉZA: A Dráva-völgy magyar-horvát etnikai csoportjai egy társadalomtörténész szemével (1664-1849)

\ Hoblik Mártontól időben negyed századnyira, de hozzá hasonló megyei szemlélettel fr a Dráva-völgyi tájban még 1857-ben is uralkodó talpas világról Csorba József Somogyban. Ot nem annyira a szerszámfák gerendaváza, mint inkább a falkészítés technológiája érdekli. Pontosan mutatja be a „rekesztés" ősi formáját, a talp- ós koszorú gerendák közt „ritkábban vagy sűrűbben" felállított karókat, a „vastagabb vesszőkből készült", majd sárral betapasztott fonást. Tudja, hogy a szegényebbek a padlást még mindig „vékonyabbra hasogatott, szalmás, gyúrt sárral összetekert" fákból készítik, de a gazdagabbaknál feltűnik már a Dunáról vagy a Dráváról hozatott fenyődeszkákból készült mennyezet. A változás további elemekónt utal arra is, hogy „némely helyen" már téglaalapra vernek agyagfalat, másutt pedig „...amaz igen tartós, sok szalmával kevert, s taposott fecskerakás" járja.

167 A századfordulón ezeket a hajlékokat Melhardt Gyula már kicsinek, harmad osztályúnak, saját használatra valónak tartja, amelyekből tulajdonosaik semmi hasznot nem húznak.

168 Az udvaron találhatunk mindkét etnikai csoportunknál gabonahombárt, kukoricagórót, hátrább (még nem nagy méretű) ló- ós marhaistállót, helyenként a tároló kamra szerepét is betöltő pajtát, faragásra és favágásra egyaránt használt fészert ós a lakásból már kiszorult, szabadban álló kenyérsütő kemencét is.

169 Ilyen hajlókokban laktak a Dráva-völgyön szinte az 1840-es évekig jobbágyok, iparosok, egyházi ós világi alkalmazottak. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a mindig kétszobás parókiákkal szemben a vagyoni leltárakban Vajszlón is gyakran találkoztam konyhából ós szobából álló „Házzal". A berendezés leírásánál csak modern „térelválasztónak" hatott a konyhát és szobát elválasztó fal, amelyet inkább csak érezni, mint észlelni lehetett. A rokonság munkaerejével épült kétszobás talpas házak ára még a 19. században sem igen haladta meg egy pár jó ökör árát, de a jól használható gazdasági épületeket mindenkor magasra értékelték. Erre a differenciált értékelésre igen jó példa a szentmártoni Kecskés Mihály háza, amelyet 1833-ban 150 forintra becsült az Ormánság legnyugatibb szélén lévő Markóc öregbírója, három esküdtjével. Ehhez az összeghez ugyanis hozzáadtak az utca melletti tágas kamra után 50, a „kukoricza szárasztó" után 5, az öreg istálló után 40, az új istálló után, mellyet Fábul tsinyált" 170, a szénapajta után 55, a bővizű kút után 7, a palánkkerítés után 30, a kertben lévő almafák után darabonként 30 krajcárjával számolva 48 forintot.

170 Ezek az épületek rugalmas vázszerkezetüknél fogva mindenütt dacoltak a földrengéssel, az árvíz is csak faluk tapasztását ragadhatta magával, de a bennük alkalmazott primitív tüzeléstechnikai berendezések miatt állandóan ki voltak téve a tűznek. Óriási előnyük volt, hogy egyes elemeik (gerendák, fonadékok stb) cserélésével életkoruk szinte korlátlan volt, azonkívül szükség esetén a talpak 167 Csorba,1857.87.p. 168 Melhardt,1896.45.p. 189 Sarosácz György:Délszlávok Baranyában.A Dunántúl településtörténete. 1767-1848. 1977. 11/1. 334-335.p.Horvát etnikai különbségnek tartja a zsilipért techonológiával készült, szántalpas hombárt. A Néprajzi Lexikon (4.köt.552.p.) szerint eredetileg a 17.sz.végén Magyarországra került balkáni vándorló pásztorok épülete volt.Tőlük vették át a Duna és Dráva mente sokác és magyar földművesei. 170 BML PAK.ir.ZsSzJa.1833.Relatio spani szentmártoniensis.szn.