Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KISS Z. GÉZA: A Dráva-völgy magyar-horvát etnikai csoportjai egy társadalomtörténész szemével (1664-1849)

Ezekben a családokban a gazda valóságos és elismert tekintélyt élvezett. Szigorú rendet tartott népes családjában, amelynek csak a férfiak voltak teljes jogú tagjai. A nők férjhez menéskor más családok tagjaivá váltak, a menyek pedig rendszerint csak munkaerőnek számítottak. Ezekben a családokban ősi hagyomány volt az asszony alárendeltsége és feltótlen engedelmessége. A családfő méltóságos magatartása a Dráva-völgyi horvátság egyik fontos jellemzője volt. A családformák változatossága, a családtagok egymáshoz való viszonya hasonló volt az Ormánságban is, hiszen az együttélést és fegyelmezettséget ott is azonos gazdasági körülmények tartósították. Különbség csak az egyes családok tagjainak számában van, mert ott 15-17 főnél többet egy családban sem találtam. Az iratok utónév anyaga viszont arról beszól, hogy Szentmárton és Révfalu kivételével a többi község lakói (a lakócsai ós a bogdásai plébánia hívei) kizárólag a magyar katolikus naptárból választott (Ferkó-János-Mihály; Anna-Kata-Klára) neveket viseltek. Ormánsági kortársaik pedig az erdélyi unitáriusokra emlékeztető makacssággal ragaszkodtak az ótestamentum (Ábrahám-Efraim-Mózes; Sára-Rebeka-Zsuzsánna) névanyagához. A százados használat eredményeként hivatalos iratokon is gyakori e nevek becéző (Ábris-Efra-Mois; Sári-Rebi-Susi) alakja. A horvát családi ós társadalmi életet a múlt században még a fényűzés, a hivalkodás jellemezte. Több napig tartott a szegényebbek mennyegzője is, a jómódúak pedig nem sajnáltak eladni ökröt, tehenet, csakhogy a mennyegző a család (képzelt) helyzetének megfelelő legyen, s megvetették azt a házigazdát, aki takarékoskodott, amikor vendégei érkeztek. A lakodalmakon kívül az egyházi ünnepek, a hosszan elnyúló vásárok, a hétvégi kocsmázások adtak lehetőséget a szórakozásra. A horvát fiatalság életét az evés, ivás, kurjongatás, kocsikázás, szánkázás és a dudaszóra való kólózás töltötte ki a múlt században. Ez az életmód azután sok jómódú családot tett tönkre.

162 Az ormánsági fiatalság szórakozása a feudális korban még a hagyományos, családi keretek között, a fetnőttek ellenőrzése mellett zajlott. Csak a 19. század második felében önállósította magát az ifjúság annyira, hogy nyári szórakozásait a határ valamely „kies" pontján, a télieket pedig külön bérelt játszó házakban szervezte meg. A párválasztás azonban itt is költséges volt. A lányőrt fizetett „foglaló" összege rendszerint megegyezett szülei házának az árával, minthogy pedig ez a pénz a lány hozományát képezte, szüleit is illett megajándékozni. Sokba került a nősülő legény státusának megfelelő felruházása, pedig az eljegyzés ős az egész héten át tartó lakodalom is a legény családját terhelte. A lányos ház csak akkor állta a költségeket, ha nem volt fiú örökös, ós „vőt kellett szállítani" a lányra.

163 Akad természetesen itt is „pazéroló" kocsmatöltelék, aki tönkre juttatja családját. A dalok, játékok nyelve, módja a „másságot" juttatja eszünkbe, de a lehetőségek korlátai azonosak, s a százados egymásmellettiségből is sok hasonló vonás származik. 162 Hoblik,1832.lll.54-55.57.p. 163 A köznép házasodásának módja Baranyában.OSZK Quart.Hung. 816.Ethnographia, Bp. 1954. 517-529.p.Közörte:Hoffmann Tamás. Kötse István:Népélet és népszokások Baranya megyében.Ethnographia, Bp.l.1980.Bp.448-464.p.