Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)
Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KISS Z. GÉZA: A Dráva-völgy magyar-horvát etnikai csoportjai egy társadalomtörténész szemével (1664-1849)
vóriumot, s akadtak közöttük mindig olyanok, akik eladták az egyszer lefőzött, vodka szerű italt „...az utána incselkedő zsidóknak". 138 A többség azonban „pálinkáját családaival maga megemészti", s ormánsági vagyonleltárak csobolyói, üvegjei, alkalmanként tekintélyes pálinkás hordói is arról beszélnek, hogy a két etnikai csoport életvitele is hasonló. A mocsaras táj lakóinak életében meghatározó szerepet játszott az állattartás. Földet művelni, termékeit elszállítani, a jobbágyi státus robotkötelezettségeinek megfelelni jószág nélkül nem lehetett. Ebben a tájban áru-gabonatermelés nem volt, ha a jobbágynak pénzre volt szüksége (adófizetéshez, háziiparilag elő nem állítható iparcikkek beszerzéséhez, gyakran kenyérvásárláshoz stb), jószágát el kellett adnia. A szakirodalomban azért alakult ki az állattartás primátusára vonatkozó nézet, mert az írott forrásokat produkáló uradalmi és megyei emberek jól tudták és rendszeresen hangsúlyozták, hogy csak attól a jobbágytól lehet pénzt remélni, akinek jószága van. A ridegen tartott jószág pedig csak a vízivilághoz alkalmazkodni tudó tájfajta lehet. Marhának, disznónak itt nemcsak legelni kell tudni, hanem úszni is, különben a legjobb füvű hátságok és szigetek zárva maradnának előttük. Az uradalmak haladást jelző svájci marháinak, merinói birkáinak e tájban nincs helye. Pusztul itt a szürkemarha is, egyszer a magas vízállás 139 , másszor pusztító járványok miatt. 140 Ennek ellenére, kívülről nézve, virágzik itt a szarvasmarhatartás. Vályi András nagy munkájában említi, hogy horvát falvaink népe a babócsai ós istvándi vásárokon értékesíti marháit. Fényes Elek is elmondja, hogy sok és szép marhát nevelnek a Dráva, az Okor és az Almás mentiben, majd hozzáteszi, hogy a horvátok „a szarvasmarhát igen szeretik ós azzal nagy kereskedést űznek". 141 Közelebbről nézve azonban rá kell jönnünk, hogy e két nemzetiség által lakott vízivilágra is érvényes az árvízjárta területekre vonatkozó általános szabály: a „vonyós" marhának használt ökörből csak annyit tartanak, amennyi a földműveléshez szükséges, de hizlalásával nem foglalkoznak. A tinókat kereskedőknek, az elöregedett jószágot henteseknek adják el. A külterjes állattartás mellett tejet csak a borjú és a kisgyermek kap, az egyéb tejtermékek (tejfel, vaj, túró) csak házi szükségletre fordíttatnak". 142 Piacra sem a drávai horvát, sem a magyar asszony nem hord tejet vagy tejterméket. A lótartás szokásai is hasonlóak voltak két etnikai csoportunknál. A feudális kor melegvérű, de gyenge felépítésű lovait mezőgazdasági munkára vagy teherhordásra nem használták. A módosabb gazdák hátukon vagy az általuk húzott könnyű kocsikon jártak ügyes-bajos dolgaik után. A néprajzi anyagból ismert fólhidegvérű csikókat már a 19. század második felének vállalkozóbb szellemű pa138 Hoblik,1832.ll.38-39.p.felhaszn. 139 BML B-M Lt. 111.cs.Vegyes periratok szn.A két etnikai csoport határán lakó marócsaiak írják 1815-ben: a mi marha legelőnk erdőn,mezőn...valóságos motsáros tó és berek.mely miatt már minden nap hullanak (az éhező) apróbb marhák". 140 SML Vegyes iratok.XVIII-XIX.század.Az 1821 .évi szarvasmarhavósz árvízzel és bajokkal is együttjárt.Lakócsán 20,Tótújfaluban 15 darab marha pusztult el. Mais József szentmártoni öregbíró a főbírónak: alig találkozik egy néhány (jobbágy), akinek kenyér és más élelembelire,(valamint)jószágaira nézve nagy szüksége ne volna". 141 Fónyes.1841.1.198.201 .p. 142 Hoblik,1832.ll.27.p.
