Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KISS Z. GÉZA: A Dráva-völgy magyar-horvát etnikai csoportjai egy társadalomtörténész szemével (1664-1849)

Az alábbi adatok azonban már a kukorica általános, étkezési célú használatáról vallanak. 1814-ben Drávacsehiben 10 negyed telkes jobbágy portája megégett.

117 Közülük 5 család kárjegyzékében találtam jelentősebb mennyiségű kukoricalisztet.

118 Az egyik 3 mérős tételt buducban, azaz kivájt belsejű fatörzsből készült tároló edényben, a fél kilásat kasban tartották. A lisztfóle tárolója hordó ós láda is lehetett. A drávapalkonyai Dömös Dániel bíró pajtájában 1832-ben 4 kila búzaliszt égett meg.

119 Végül kukoricaliszttel készül az ünnepi asztalra a híres ormánsági töltöttkáposzta, valamint a lakodalmat „kitoló hurka", „...mit ők készítenek, használván hozzá (kukoricán kívül) marhahúst és belet".

120 A rendhagyó kukoricán kívül községeinkben mindenütt termeltek búzát, rozsot, árpát, zabot, hajdinát, babot, lencsét. Bő termést adott a kender ós a len is, amelyeknek szép tisztára gerebenezett szöszéről írja Naszvadi Sámuel nótárius, hogy el adásának itten (vagyis a vajszlói vásáron) jó folyamatja vagyon".

121 Árusítói az ormánsági ós drávai horvát asszonyok, vásárlói pedig leginkább Verőce „nem vizes" területéről való horvátok. A Dráva-völgy és igen sok hazai táj lakóit kétszáz éve marasztalja el lustasága miatt a Tessedik Sámuel és Berzeviczy Gergely nyomán indult agrártörténeti irodalmunk. Művelői legtöbbször megfeledkeznek arról, hogy nekünk is volt sok évszázadon fungáló gazdasági rendszerünk, s mindig mindent a 13-14. századtól árutermelővé vált nyugattal hasonlítanak össze. A híres reformországgyűlés előestjén fogalmazza meg (a verőcei jobbágyokra vonatkoztatva) ezt a gyakran ismételt formulát Hoblik Márton: „...mivel az Industria leginkább csak a' Szükség határáig szokott elterjedni, innen s e nép lomhaságából ered, ha néha egy szűk esztendő után csaknem teljes ínségre jut a' leg szegényebb sorsú földművelő".

122 Az éhezésre vonatkozó szomorú példát valóban nem nehéz találni sem a történeti statisztikai feldolgozásokban, sem a táj emberei által íratott instanciákban. Benda Gyula szép tanulmányban örökítette meg Somogy megye 1816. évi nyomorúságát

123

, én inkább a közösségek vezetőire figyeltem az 1767. évi úrbéri pátens végrehajtását követő évtizedekben. „Lúzsok Helység Lakossai" 1816 augusztusában kérnek a náluk lévő dézsma gabonából „Új fejében" előleget, mert már akkor tudják, hogy a silány gabonatermés vetés idejéig nem lesz elegendő, „...és bizonyossan sokan lesznek ... ollyanok, kik meg szántogatott földjeiket magok termésével be nem vethetytyék".

124 117 BML Közgy.ir.718/1814. 118 3-3 mérő.fél kila,1 kila,2 kila. Kila=96 kg. 119 BML Közgy. ir.2414/1832. 120 Csukás Elek:Az órmányi nép.Kalauz II. 1858.157.p. 121 BML PAK VU.Uriszéki ir.4/1829. 122 Hoblik,1832.ll.27.p. 123 Banda Gyula:A Somogy megyei adózók termése 1816-ban.In :Somogy megye múltjából.SML Évk.Szerk.: Kanyar József. Kaposvár, 1977. A szerző szerint 1816 őszén kenyérnek valóból Szentmártonban 76, Lakócsán 395, Potonyban 64, Szentborbáson 82,Tótújfaluban 225,Sztárán 198 pozsonyi mérő hiányzott a lakosság ellátásához. 124 PKGL F. 103.Folyamodványok szn.1816.augusztus 22.